Nők és az ő mondataik
Na most nem tudom ki milyen sikerrel szokott csajozni. Én sajnos nem vagyok túl sikeres és emiatt már egészen sok módozatát láttam, tapasztaltam a visszautasításnak.
Vannak a nők jól megszokott kliséi:
- Legyünk csak barátok!
- Nem akarom tönkretenni a barátságunkat.
- Most ért véget egy komoly kapcsolatom, kicsit szeretnék egyedül lenni.
- Vőlegényem van! (Ilyenkor a jön kérdés, hogy “Hol a gyűrű?”. Sosem sikerült rá válaszolniuk.)
- Nem állok készen egy komoly kapcsolatra.
- Nem vagyok elég jó neked!
- Túl rendes vagy hozzám!
Meg vannak az olyan szövegek amiktől csak úgy alapból feláll az ember hátán a szőr:
- Kívánom neked, hogy megtaláld az igazit! (ez elutasítás után mindig szarul hangzik)
- Minden nő szeretne egy olyan pasit mint te!
És a “kedvencem” amit úgy alapból, de nagyon és őszintén tudok utálni az a következő:
- Most vagyok fiatal, most kell kiélnem magam!
Ez mégis mit jelent? Most akarom hülyére kefélni magam? És ezt nem egy lány mondta már. Sosem értem a nőket! De ha érteném szerintem meg is megőrülnék.
Ja és amikor arra vágynék, hogy egy lány ápolja a lelkem (A lelkem és nem a farkam! A kettő nem ugyanaz), akkor soha egyik sem ér rá. Viszont amikor nekik van bajuk, akkor én furcsa mód mindig elérhető vagyok.
7. A leghosszabb napok
A Narrátor most azt meséli el amikor már nem volt mese és a felesége elé kellett állnia. Bevallani mindent és vállalni a következményeket. A következmények megviseltek mindenkit. Sajnálni kéne? Ezt mindenki döntse el maga!
…
Hideg esős nap volt ahhoz képest, hogy már május van. A kabátomat összébb húztam magamon és egyik lábam tettem a másik után miközben bandukoltam haza az utcán. A nedves betonon egyik tócsát kerültem ki a másik után. Legalábbis megpróbáltam.
Gondolkodtam folyamatosan és járt az agyam. Emiatt nem is mindig sikerült minden tócsát kikerülnöm és ez egy idő után meglátszott a cipőm és a zoknim állagát. Egyre nedvesebb lett és az én kedvem vele romlott.
Nem tudtam mit fogok tenni. Egy hónapja derült ki, hogy egy céges bulin részegen félreléptem. Alapvetően megúsztam volna, de mint oly sok embernek nekem is van egy olyan részem amit nagyon tudok utálni. Ez pedig a lelkiismeret. Olykor nagyon tudom utálni és pont ez a kis utálatos rész kevert bajba.
Pontosabban a részeg agyam és az álló farkam kevert bajba, de a lelkiismeretem az ami bevallatta velem. Maga az affér az egyik kolléganőmmel esett meg három hónapja. Ő tartotta a száját, én meg nem tudtam mit mondjak. Aztán egy hónapja elmondtam Katinak.
Este mikor készültünk lefeküdni aludni látta rajtam, hogy valami nagyon zavar. Végül addig nyaggatott amíg elmondtam neki. Ledöbbent. Nem kiabált, nem szólt semmit, csak nézett rám a nagy és igéző szemeivel. Azokkal a gyönyörű szemeivel amikben most mérhetetlenül nagy fájdalom honolt.
Végül szó nélkül lefeküdt és elaludt. Én meg nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak és végül én is lefeküdtem. Sokáig forgolódtam mire sikerült elaludnom. Hajnalban arra ébredtem, hogy Kati mellettem sír. Próbáltam átölelni, de eltaszított magától.
- Ne nyúlj hozzám! Ne merj hozzám nyúlni a mocskos kezeddel! – mondta nekem. Nem hangosan. Halkan, rendkívül halkan, de olyan metsző hangon, hogy a vér is megfagyott bennem.
- Én… én…
- Ne mondj semmit! – nem tudtam és már nem is mertem semmit sem mondani.
Reggel korán felkeltem és elmentem dolgozni.A munkahelyemen csak ültem és néztem magam elé. Úgy éreztem, hogy az életem éppen most hullik darabokra miközben én mintha kívülről szemlélném a dolgokat. Kati az elmúlt egy hónapban alig szólt hozzám és azóta nem is szeretkeztünk. Megértem, hogy utál. Én is utálom magamat. Minden alkalommal amikor belenézek a tükörbe elfog egy érzés, hogy leköpjem a saját tükörképem.
Végül a zuhé és a kavargó gondolataim ellenére sikerült hazaérnem. Ott álltam teljesen elázva és nem az alkoholtól. Kati velem szemben állt és engem nézett. Láttam rajta, hogy komoly beszélgetés elé nézek. Olyan elé amire senki sem vágyik, de néha át kell rajta esnie az embernek.
- Ne szakíts félbe! Szeretlek, még mindig szeretlek! – mondta halkan. – De megbocsátani nem tudom amit tettél velem. Nem csak velem, de a gyerekekkel is! Nem csak engem csaltál meg hanem a saját gyerekeidet is. Én nem tudok tovább veled élni, kérlek költözz el. Ha nem vagy rá hajlandó akkor én megyek a gyerekekkel.
- Én megyek. A gyerekek érdekében maradjatok ti és én költözöm el. Ma este még maradhatok vagy már menjek most?
- Másik szobában alhatsz még ma este.
Így alakult, hogy harminchárom éves fejjel képes voltam mindent eltolni. Egy részeg kósza numeráért! Én sem vagyok normális az már biztos. Mivel házasságtörést követtem el, esélyem sincs arra, hogy a gyerekek felügyeleti jogát megkapjam. Örülök ha majd havonta egyszer láthatom őket. Kati reggel elárulta, hogy beszélt egy ügyvéddel és elkezdte intézni a papírokat amik a váláshoz kellenek.
Tizenkilenc év után ismét egyedül voltam. Sokan örülnek annak, ha egy kicsit egyedül lehetnek. Én meg magányos voltam és depressziós. Esténként a bérelt lakásban az ágyamban feküdtem és a plafont néztem. Néha ezt felváltottam egy kis sírással.
A szüleim nem igazán örültek a hírnek, de viszonylag jól fogadták. Katira egy rossz szavuk sem volt, de én kaptam a pofámra rendesen. Teljesen jogosan, ez tagadhatatlan. Próbáltam valahogy értelmet lelni az életemben és az eddigiekhez képest is még jobban beletemetkeztem a munkámba. A főnökeim ennek csak örültek. Miközben én szenvedtem.
A legrosszabb az egészben az volt, amikor a gyerekek hazamentek. A feleségem… az exfeleségem igazán nagylalkú volt és megengedte, hogy rendszeresen lássam a gyerkőcöket. Utána órákig sírtam az első időkben. Idővel jobb lett ugyan, de nem sokkal.
Kati is nagyon megviselte a dolog, de erős nő. Hamarabb túlteszi magát a dolgon mint én. Főleg mivel neki nem kell mindennap a tükörbe néznie. A lelkiismeretem dolgozik és belülről emészt fel, mert tudom, hogy senki mást sem okolhatok magamon kívül.
Egyszerűen elcsesztem…
Charlie Chaplin – A diktátor (végső beszéd)
A hősöké a győzelem! Ma a demokrácia, szabadság és egyenlőség olyan szavak,amelyek megtévesztik a népet. Egyetlen nemzet sem fejlődhet velük. Akadályozzák a tetteket. Tehát leromboljuk ezeket.
Ezentúl mindenki az Állam érdekeit fogja szolgálni. Jaj azoknak, akik ellenállnak. A zsidók és a nem-árják elvesztik polgári jogaikat. Alacsonyabb rendű lények, az Állam ellenségei. Minden Árja kötelessége és feladata, hogy gyűlölje és megvesse őket.
Ez a nép a Tomániai Birodalomhoz lett csatolva és népe engedelmeskedni fog nagy vezérének, Tománia diktátorának, lOsterlich meghódítója törvényeinek!
A világ következő császárának!
Beszélnie kell! Nem tudok.
Ez az egyetlen reményünk! Remény… Sajnálom, de nem akarok császár lenni.
Nem nekem való. Nem akarok uralkodni, nem akarok senkit leigázni.
Segíteni szeretnék mindenkin, ha lehet zsidón, árján, feketén és fehéren. Mindnyájan segíteni akarunk egymáson. Ilyen az ember! Embertársunk boldogsága éltet, nem a nyomorúsága. Nem akarjuk gyűlölni, megvetni egymást. Mindenkinek jut hely ezen a világon. Elég gazdag az anyaföld, eltart mindnyájunkat.
Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét, gyűlöletbe rekeszti a világot, nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szűkölködünk.
A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet,és mindennek vége.
A repülőgép és a rádió közelebb hozott bennünket egymáshoz. Valójában ezek is az emberi jóságot hirdetik, az egyetemes testvériséget, mindnyájunk egységét. Most is eljut a hangom sokmillió emberhez szerte a világon, sokmillió kétségbeesett férfihoz, asszonyhoz és gyermekhez, a kegyetlen rabtartó rendszer áldozataihoz.
Ha meghallják a hangomat, ezt kiáltom nekik: Ne veszítsétek el a reményt!
A ránk szakadt szenvedés a kapzsiság múló uralma, azoknak a kapálózása, akik félnek az emberi haladás útjától. A gyűlölség elmúlik, a diktátorok meghalnak, a néptől bitorolt hatalmuk
visszaszáll a népre. Amíg az ember halandó, a szabadság nem pusztulhat el.
Katonák! Ne szolgáljátok a szörnyeteget, mert megvet, rabszolgává tesz, béklyóba ver, megköti az életet, előírja, mit tegyetek, mit gondoljatok, és mit érezzetek! Fegyelmez, éheztet, csordaként bánik veletek, ágyútölteléknek használ. Ne szolgáljatok embertelen embert, gépagyú, gépszívű gépembert! Nem vagytok gépek!Emberek vagytok!
Emberek, szívetekben az emberiség szeretete! Ne gyűlöljetek! Csak az gyűlöl, akinek nem jut szeretet, akiben nincs szeretet és emberség!
Katonák! Ne harcoljatok rabszolgarendszerért! A szabadságért harcoljatok!
Meg van írva Lukács evangéliumának 17. fejezetében, hogy Isten országa tibennetek van, nem egy emberben, vagy az emberek egy csoportjában, hanem minden emberben! Tibennetek! Nektek, a népnek megvan a hatalma, hogy gépeket alkosson, hogy boldogságot teremtsen! Hogy az életet széppé és szabaddá tegyétek, csodálatos kalanddá varázsoljátok. Használjátok hát a demokrácia nevében ezt a hatalmat: Egyesüljünk valamennyien, harcoljunk az új világért, amelyben az ember dolgozhat, amely a fiatalnak jövőt, az idősnek biztonságot ad.
A szörnyetegek is ilyeneket ígértek, amikor hatalomra kerültek. Hazudnak! Nem tartják be az ígéreteiket. Soha nem is teszik! A diktátor maga szabad, de a nép rabszolga.
Azért küzdünk most, hogy felszabadítsuk a világot, ledöntsük a nemzeti határokat, megszabaduljunk a kapzsiságtól, a gyűlölettől és a türelmetlenségtől. Harcoljunk az értelem világáért, azért a világért, ahol a tudomány és a haladás mindnyájunk boldogságához vezet!
Katonák! A demokrácia nevében egyesüljünk!
Hannah… Hallasz engem? Akárhol vagy, emeld fel az arcod!
Szakadoznak a felhők! Áttör a napsugár! A sötétségből a világosság felé tartunk! Új világ küszöbén állunk, jobb és barátságosabb világ küszöbén, ahol az ember felülemelkedik a kapzsiságon, a gyűlöleten és a durvaságon.
Emeld fel a tekinteted, Hannah!
Az ember lelke szárnyakat kap, és végre repülni tanul. A szivárvány felé szárnyal, a remény, a jövő felé, a dicsőséges jövő felé, amely a Tiéd lesz, az enyém és valamennyiünké!
Emeld fel a tekintetedet, Hannah! Hannah, hallottad?
Hallgassa csak…
Az ötödik hét
Lássuk csak az elmúlt egy hét eseményeit. Persze most sem volt semmi akció vagy pornó. Nyugalom van meg béke, meg blablabla.
Dolgoztam mint a kisangyal szokás szerint. Csütörtökön lementek Újvárosba ismét megpróbálni a matek szigorlatot. Persze nem sikerült megint átvergődnöm rajta. Idegességemben egyik cigiről a másikra gyújtottam. Pedig tényleg le kéne szoknom már arról a szarról.
Pénteken picit összerúgtam apámmal a port, de végül szent a béke. Igaz rohadtul nem volt időm semmire. Amikor az ember munka közben eljut oda, hogy háromkor ül le ebédelni akkor picit már ki van mindene. Mondjuk állva ettem. Nem haraptam, hanem foggal téptem a kaját és nem rágtam hanem rögtön nyeltem. Miután 5 perc alatt megebédeltem mentem vissza dolgozni.
Fél hatkor hagytam abba és egy óra múlva indultam is, hogy kicsit leeresszem a fáradt gőzt. A többiekkel elmentünk sörözni, ahonnan éjfél magasságában keveredtem haza. Részeg nem voltam, de józan sem. Ma reggel picit zúgó fejjel felkeltem és ismét munkába álltam.
Délután elvittem apámat a szakadó hóesésben kosármeccsre. Erre a csarnoktól 100 méterre egy Golf csúszott bele a kocsi hátuljába. Néztük a kocsit, majd a srác kitöltött egy betétlapot, aztán mindenki ment a maga dolgára. Nem volt semmi vita vagy hangoskodás. Teljesen normálisan elintéztük a dolgot. A többit meg a biztosítók lefocizzák majd egymás között.
Ez volt az első alkalom, hogy egy kocsinak úgy lett baja, hogy én vezettem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg és a kocsinak sem lett komoly baja (hála a műanyag lökhárítóknak).
Ja és hű szokásunkhoz híven Nikivel megint összevesztünk a héten. Megy ez nekünk mint a veterán házasoknak. Kár, hogy a mi esetünkben se házasság, se járás nincs.
Igyekszem picit aktívabb lenni majd a következő héten, aztán meglátjuk, hogy mire jutok! 
Anthony de Mello
- Az előző mesterem megtanított arra, hogy elfogadjam a születést és a halált.
- Akkor miért jöttél hozzám? – kérdezte a Mester.
- Hogy megtanuljam elfogadni azt, ami a kettő közt van.
Fekete Teve – Ha majd megöregszem…
Nem vettem komolyan semmit
Nem tettem senkiért semennyit
Keveset csaltam és keveset hazudtam
De én így éreztem jól magam
Mert ha majd megöregszem
Én erre is büszke leszek
Nem kell majd szégyenkeznem
Ellentétben veletek
Mert ha majd megöregszem
Én mindenre büszke leszek
Ilyen voltam vállalom
Ez ellen nem tehetek
Sok hülyeséget csináltam
Rengeteg próbát kiálltam
Komolyan kellet vennem az életet
De mindig kértem még egy kis szünetet
Elfújta a lökéshullám
Havas tekerés
Tegnap úgy döntöttem, hogy ideje egy jót tekerni. Elvégre október eleje óta nem ültem kerékpáron. Igaz, hogy éppen havazott kinn és ebből kifolyólag mindent hó borított, de ez nem zavart.
Felvettem két zoknit, térd és könyökmelegítőt, két pulcsit, kesztyűt és valami hülye maszkot amit apám szokott síeléshez használni (sapka és sál egyben, ráadásul befér a sisak alá). A végére úgy néztem ki mint valami elcseszett Batman. Lecaflattam a pincébe és előkerestem a jó öreg Csodacsigát.
A kitámasztó amit tesóm vázáról nyúltam le, nem ér túl sokat funkcióját tekintve. Így amikor lesz lendületem le fogom szerelni. De nem is ez a lényeg. Beöltözve bohócnak elindultam bele a hóval borított Fehérvárba. Mindössze fél órát tekertem. Nem sok, de ennyi éppen elég volt.
Ugyanis ennyi idő alatt kiderült, hogy a bokámmal ugyan tudok tekerni, de még erősödnie kell. Meg amilyen hideg volt örültem, hogy nem fagytam rá a vázra. Ugyan mindenki őrültnek nézett, hogy én kerékpárral tekerek mint az őrült miközben mindenki szánkózik. A befagyott vidámparki tóra nem mertem rámenni. Nem szakadt volna be alattam, csak jégen azért eléggé kihívás tekerni.
Így is nem egy alkalommal kaparta ki a kerék maga alól a havat. Én meg persze izzadtam mintha muszáj lett volna. A pólom át is nedvesedett, emiatt a szemből jövő légáramlatokat eléggé jól megéreztem. Gondoltam ha túl sokáig maradok egy tüdőgyulladást talán összekaparok. Na ezt hagytam inkább ki.
Az új nyereg nem törte a seggem és ez nagy előny. A bokám és a térdem viszont fájt azért a végén. Ennyit tezs három hónap kihagyás. A teleszkóp mozgását nem befolyásolta a hideg. Főleg mivel ez a Suntour sima spirálrugós és nem olajos.
Azért egy alkalommal sikerült jó három méteres féknyomot hagynom a hóban és első kerékkel beleesnem egy árokba. Meglepő volt!
Azért különösebb izgalmak nélkül tekertem haza. A ház előtt bringa tisztogatás következett. Egyrészt ne a pincében olvadjon le róla a hó, meg hát az acélváz hajlandó rozsdásodni.
A pincében azért egy ronggyal igyekeztem szárazra törölni Csodacsigát, hogy ha egy mód van rá ne kezdjen el rohadni szegény. Nincs kedvem vázat javíttatni vagy újat keresni és ebből kifolyólag újból egy bringa összerakásba belefogni. Főleg mivel a másik még mindig nincs kész. De talán a következő hónapban az is elkészül. Legalábbis remélem!
Jó volt kimozdulni és mozogni egy picit. Viszont a fájós láb és a hideg elmaradhatott volna.
Csizma és boka
Liftben találtam a hirdetést. Elsőre nagyon fel sem fogtam. Aztán végül megvilágosodtam!
Gondolkodtam azon, hogy bemegyek és a nagy futás előtt elmondom a következő monológot: Kérnék két jobb és egy bal bokát! Térd nincs?
Múltból a jövőbe
…
- Én tizennyolc évesen megmondtam anyámnak, hogy tíz év múlva gazdag leszek vagy börtönben ülök!
- Akkor még van négy éved a sittig!
…
Vannak azok a pillanatok…
…amikor a dolgok érdekesen alakulnak… ez is egy olyan…
Neptun
A rendszert üzemeltetõ számítógépek túlterheltek.
A szerverek száma a jelenlegi terhelés lekezelésére nem elégséges.
Kérem próbálkozzon késõbb!
—
Csoda, hogy utálom? Mindig ez van! Éljen a tárgyfelvétel!
Morrison’s 2, White Angel
Felmentünk a fővárosba bulizni. Kemény volt, drága volt és nagyon elfogyott a lendület a végére “hála” az alkoholnak. Kivégzés volt ez. Saját magamat öltem meg és alkohol volt a gyilkos fegyver.
Kezdtem vodkával, hogy azzal lazítom meg az agysejtek sorait. Aztán jött sör és pezsgő. Gyorsan és felváltva. Majd képszakadás.
Nem volt jó. Nagyon szar volt! Szerencsére a többiek vigyáztak rám és nem hagytak szarban. Reggel hétre értem haza és kettőig aludtam (ájulásszerű alvás volt ez).
Teljes másnaposság fogadott ma ébredés után. Dögöljön meg aki kitalálta az alkoholt! Most asszem egy ideig nem iszom, jelenleg meghalni sincs erőm. Nemhogy inni…
Németh Juci – Nékem csak Budapest kell
Mentünk a vágóhídra…
Tegnap estefelé gondoltam még egyszer átnézem a matekot, hogy valami megmaradjon a nagy, de üres fejemben. Erre elment a villany a fél lakótelepen. Miközben én a lakásban szó szerint jediztem egy zseblámpával a ház teljes sötétségbe borult.
Nincs villany, nincs tévé, nincs számítógép, olvasni nem lehet a sötét miatt, legfeljebb elemes rádió van. Viszont ez utóbbit inkább kihagynám így estefelé. Mi a tökömet csináltak ilyenkor este az emberek a bazi nagy technológiai vívmányokat megelőző korokban? Gondolom aludtak vagy dugtak. Aludni korán volt, dugni meg nincs kivel. Maradt a jedizés egy zseblámpával.
Aztán visszajött, majd elment a villany. Aztán megint el és megint vissza. Majd még egyszer. Ekkor döntöttem úgy, hogy amíg van villany gyorsan lezuhanyozom. Majd mivel már tíz óra volt és nekem fél hatkor kell kelnem inkább elfeküdtem aludni.
Reggel teljesen kómáson másztam ki az ágyból, mosakodtam meg, öltöztem fel csinibe (öltöny, meg mellény, meg nyakkendő -> egész pofásan néztem ki a több mint egyhetes borostám ellenére). Szépen kifényesítettem az ünneplős pipellőm mikor végre kinéztem az ablakon. Ekkor jött a felismerés: Szakad az a szájba vert hó!
Bőr félcipő vissza a szekrénybe, jó lesz a bakancs is a bokáig érő hóba. Nagykabát és sál fel, irány a buszpályaudvar. A sállal külön harcot vívtam. Ugyanis sosem hordok ilyet. Egyszerűen magas nyakú pulóverrel oldom meg a helyzetet. Viszont az öltöny esetében picit hülyén néz ki. Így maradt a sál, hogy elkerüljem a torokgyulladást.
A sállal egyébként az a bajom ha nem kell hova tegyem? Ha elrakom a táskámba az életben nem veszem fel. Ha begyömöszölöm a kabátujjába akkor meg elhagyom, mert a formámat ismerve tuti kiesik onnan. Így a buszon egyszerűen hagytam a nyakamban lógni.
Buszpályaudvaron vacogva cigit szívva találkoztam Jegessel és Atival. Attilán jól látszódott, hogy kicsit (nagyon) be van rotyizva ő is a szigorlattól. Nem csoda, mert ebben a vizsgaidőszakban már kétszer megvágták.
A busz pont nyolcra beért Dunaújvárosba (alig 15 percet késett, a körülményekhez képest kifejezetten baráti), majd sprint az A-épületbe. Itt írásbeli, ahol túl sok vizet nem zavartunk, mert senki sem vágta. Főleg azért, mert hiába írok 100%-os írásbelit, ha a szóbelin ettől függetlenül simán megvághatnak… és meg is vágnak! Mert szemetek, meg minden! Meg úgyis tudnak oylat kérdezni amit nem tud az ember. Nem feltétlenül gonoszságból, de azért sikerül.
Tíztől szóbeli. Nyolc embernek. Úgy voltam vele, hogy analízisből az első tíz tételig elvileg jó vagyok (gyakorlatilag besülök mint a rossz puska), matmódszerből szintén az első tízig partiban lehetek.
Kihúztam a tételt és mi lett:
- matmódszer: 5. tétel (Óhh, igen! Pezsgőbontás!)
- analízis: 16. tétel (Pezsgődugó megkeresése és üvegbe visszatuszkolása!)
Egy darabig ültem a lap felett, hátha jön az ihlet vagy sikerül puskáznom. Mikor a tanár az egyik srácot kivágta a puskázási reményeimmel is felhagytam. A gáz az, hogy kihúz az ember két tételt és annak van A-B része. Ergo négy matematikai tételt kell pontosan és érthetően előadni. Ráadásul nem elég tudni az anyagot, érteni is kell! De minek? Hol a redvás büdös faszban fogom én az emelt szintű matematikát használni műszaki menedzser létemre?
Sehol!
Minek kell akkor? Idézem:
“Segít az embernél megteremteni a mérnöki gondolkodásmódot!”
Elárulom mi a bibi: Végzettségemet tekintve nem mérnök leszek!
Hoppá! Szívás mi? Az! Azért arra már rájöttem, hogy a felsőoktatásban nem feltétlenül azt tanítják amire tényleg szükségem lenne az életben. Jó, nem adócsalási tanácsok kellenek, de kicsit értelmesebb is lehetne az egész.
Mivel legjobb tudomásom szerint senkit sem engedtek át, így ez egy igazán sikeres szigorlat volt… a főiskola szempontjából. Kasszíroztak némi pénzt. Az meg mindig mindenkinek kell. Következő héten mehetek emgint, de nem tudom elmenjek-e.
Ugyanis utalni kell a neptunba és az 3400 (vagy 3200?) pénz és még utazgatok Újvárosba. Így több mint négyezer csak az, hogy lemegyek megbukni. Viszont utolsó hétre azért fel kéne venni és addig tanulni ezt a szart. Aztán ha sikerül elégetni az összes matekcuccom nagy lángon! De jó is…
Szigorlat után Krisztivel és Atival beültünk az egyik becsületvesztő műintézménybe. Kriszti csinos volt (általában az szokott lenni). Éhgyomorra ittuk a sört. Reggel egyikőnk sem bírt enni az idegességtől. Ekkor meg már tök mindegy volt.
Majd Kriszti el, mi buszra fel és irány Fehérvár. Aztán buszmegállóban találkozás Orsival. Szintén csinos és épp összeköltözik a barátjával (Idézem: “Élete értelmével!”)
Majd irány haza, itthon végtagok kiolvasztása, ebéd és tévé kómás bambulása… mentünk a vágóhídra mint a marhák… és fizettünk is érte…
Hetton világáról
Adj nekem egy biztos pontot, és kifordítom a sarkaiból a világot.
My blog is worth $564.54.
How much is your blog worth?
Beszóltak :)