Lee Iacocca – egy köztünk élő isten a menedzserek között!!

1924-ben született Allentownban (Pennsylvania) Lido Anthony Iacocca néven. A középiskola után gépészmérnöki tanulmányokat folytatott, majd 1946-ban a Princetonon szerzett diplomát.
1946-ban rögtön a Fordnál kezdett dolgozni. Ekkoriban az autógyártásban még I. Henry Ford gondolkodása volt meghatározó: “…bármilyen színben megrendelheti T-modelljét, ha az a szín fekete.”
Iacocca jobban értett az eladásokhoz mint a mérnöki teendőihez. Ő állította át a Fordot anno a vevőorientált árusításra. Az így elért sikerei miatt 1957-ben már a teherjárművek igazgatójaként debütált.
Három év múlva a piaci osztály vezetője lett, majd az impozáns eredmények elismeréséül II. Henry Ford alelnökké és termékigazgatóvá nevezte ki.
1964-ben végül robbantott! Kitalálta és valahogy át is vitte a Ford vezetésén a Mustangot. Elkezdődött a gyártás és az autó máig tartó sikersztori lett (thx Lee!).

1970-ben átvette a Ford elnöki hivatalának irányítását. Iacocca évi 875.000 dolláros fizetésével 1973-ban Amerika legjobban fizetett vezetőjének számított.
1978-ban távozott a Fordtól, de nem önszántából. II. Henry Ford heves viták és alapos jogi megfontolások után elbocsátotta. Pedig állítólag igen közeli barátságban álltak egymással. Éppen ezért Iacoccát drámai meglepetésként érte Ford döntése. “Azt hiszem, a “Keresztapa” túl mély nyomott hagyott benne – kommentálta a helyzetet később Iacocca – a film után képtelen volt szabadulni a rögeszmétől, hogy minden olasz kapcsolódik valahogyan a szervezett bűnözéshez.”
Ezután ment át a Chryslerhez. Az USA harmadik legnagyobb autógyártó detroiti óriása ekkor jelentős anyagi nehezségékkel kűzdött. Sikerült kilobbiznia a Kongresszustól másfél milliárdnyi dollár hitelgaranciát.

Gazdaságtörténeti tény, hogy ez a másfél milliárd dollár a legnagyobb szövetségi állami pénzügyi segítség, amelyet magántársaságnak valaha is nyújtottak Észak-Amerikában. Új pénzügyi források bevonása mellett Iacocca az amerikai autóipar addigi legnagyobb átszervezését és racionalizálási programját hajtotta végre, közel százezer munkahely leépítésével. Ehhez persze kiváló tárgyalókészségre volt szükség. Sikerült rávennie a szakszervezeteket, hogy egyezzenek bele a tömeges elbocsátásokba és a bércsökkentésekbe. Ekkor tette a szakszervezetnek látványos felajánlását, miszerint mindaddig évi egy dollár jövedelemre tart igényt, ameddig a vállalat nem lesz újra nyereséges. Erre nem is kellett olyan sokat várni, hiszen néhány éven belül Iacocca az amerikai ipar egyik legnagyobb “visszatérését” valósította meg a Chryslerrel.
Iacocca vezetésével a Chrysler gyártásának súlypontját az üzemanyag-takarékos, elsőkerék meghajtású modellekre helyezték, és olyan agresszív reklámkampányba kezdtek, melynek keretében Iacocca személyesen is megjelent a tévés hirdetésekben. 1981-re a vállalat már szerény profitot realizált, három év múlva pedig 2,4 milliárd dolláros rekordprofitot jelentettek. A termékfejlesztés területén Iacoccát tehát itt sem hagyták cserben megérzései, hiszen a Chrysler “minivan” kisteherautók hamar az amerikai elővárosok meghatározó szimbólumává váltak. Mindezt a vállalat évi 20,5 millió dolláros jövedelemmel honorálta. Iacocca a Chryslerből vonult nyugdíjba, 1992-ben. Népszerűségéhez hozzájárult életrajzi műve is, melyet több mint nyolcmillió példányban vásároltak meg.
Iacocca történetét itt általában be szokták fejezni, pedig 2000-ben, 75 évesen olyan fába vágta fejszéjét, amely első pillanatra talán még meghökkentőbb, mint a Ford-Chrysler párosítás. Az elektromos bicikli, az “e-bike”, amely mind motorral, mind izomerővel működtethető, nem csak megjelenésében impozáns, de üzleti lehetőségként sem lehet utolsó, ha Iacocca nevével és tőkéjével is részt vesz a vállalkozásban. Az “EV Global Motors” nevű vállalattal Iacocca ismét biztosra akart menni, ezért a designnal, a tervezéssel, és a gyártással kapcsolatos kérdések megválaszolását a szakterületük nemzetközileg elismert szakembereire bízta. A küldetés lényege, hogy környezetbarát alternatívát kínáljanak a robbanómotorok által uralt közlekedési piacon.

Hogyan képes ráérezni a sikerre? Ahogyan nemrég egy interjúban fogalmazott: “Tudni akarod a trükköt? Lehetőleg ne úgy halj meg, hogy a sikerre vártál egész életedben…”
Adj nekem egy biztos pontot, és kifordítom a sarkaiból a világot.


Már 3.alkalommal olvasom a könyvét,még mindig aktuális és egyre jobban az lesz az autóipar területén.Közel 30év távlatában ugyanazok a nehézségek,problémák.Szinte kisértetiesen.
Tisztelettel:
Gazdag Zsolt
Nagyszerű könyv. Szakdolgozatom kapcsán ismertem meg Lee Iacocca életrajzi művét, és mögötte az embert. Igazi produktív lángelme, újító egyéniség, aki a saját szerencséjének kovácsa tudott lenni.
Számomra példakép!
Tisztelettel:
Dr.T.