Berserk (Kenpuu Denki Berserk) (1997-1998)
Április 11, 2008 by Hetton

A mű egy alternatív középkori valóságban játszódik, ahol a történelmet elképesztő erejű démonok (köztük Isten) irányítják az emberek tudta nélkül. Ebben a korban él Gatts, egy fiatal fiú kivételes erővel és elszántsággal megáldva, ő az anime főszereplője, és Griffith, egy szintén különlegesen jó harcos és zseniális stratéga, a Sólymok csapatának hadvezére.

Ennek a seregnek a sorsa alkotja a cselekmény legnagyobb részét, valamint az a gondolat, hogy az embereknek van-e szabad akarata, választása, vagy csak sodródnak a végzetük felé, és minden mozzanat Isten keze által vezérelt (ez a gondolat inkább csak az anime végén és a mangában bontakozik ki).
A sorozat legnagyobb részét csaták és politikai összeesküvések alkotják, egészen addíg, amíg fény nem derül olyan erőkre, amelyek legrosszabb rémálmainkban sem jönnek elő. Ez sok embernek, köztük nekem is nehezen emészthető volt, mert a mangával ellentétben az anime nem szerepeltet különösebben démonokat egészen a végkifejletig, és emiatt a vége elég nagy sokkot okoz, bár ez szerintem nem feltétlenül baj.
A rajzolás szerintem kifogástalan, és tökéletes hangulatot teremt, bár mivel a sorozat már lassan tíz éves, egészen más mint a mostaniak. Ha ez nem lenne elég, az aláfestő zene általam még sosem látott módon, brutálisan jól fokozza az alapból sem gyenge hatást, ami a nézőt éri.

Összességében egy rendkívül akciódús anime, emellett igen sok mondanivalóval rendelkezik. Elég nehéz mű, de a legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Kihagyhatatlan.
Forrás: animeaddicts.hu
Bővebben: shearer.wordpress.com
Szerintem:
Egy remek anime, mely kötelező darab az anime rajongók számára. Nekem nagyon tetszett az egész és alig bírtam abbahagyni a nézését. A történetet jól kidolgozták és a képi megvalósítás is eléggé jól sikerült. Van benne minden ami egy jó sorozathoz kell. Eléggé elnyújtott ahhoz, hogy az ember ne tudja egy seggel végignézni és elég rövid ahhoz, hogy ne laposodjon el és érdekelje az embert.


Anime rajongóknak kötelező darab!