Archive

Archive for 2008. május

Puska

május 31, 2008 Hetton Szólj hozzá

Így este volt még annyi eszem, hogy el ne felejtsem a vizsgára való felkészülés jegyében megkeresni a korábbi puskáimat. Elkezdtem keresni őket aminek az lett véleménye, hogy az egész az ölmebe esett. Tekintélyes mennyiségű papíhalom hevert az asztalon és az ölemben, miközben nekem az járt a fejemben, hogy vajon benne van e az amit keresek.

Elkezdtem átnyálazni az első főiskolai évem óta gyűjtögetett halmot. Találtam régi makroökonómia puskát (kettőt is és van 1 harmadik Újvárosban), régi logisztika anyagot lekicsinyítve, analízis képleteket és még fizikát is.

Aztán megleltem azt amit kerestem. Még elsőben adta oda egy lány, hogy neki ebből meglett a tárgy. Így én most reménykedem, hogy nekem is sikerül majd. Már csak a vizsgát kéne tudnom felvenni valamilyen úton-módon.

Jimi Hendrix – Crosstown traffic

május 31, 2008 Hetton Szólj hozzá

Categories: zene

Run DMC & Aerosmith – Walk This Way

május 31, 2008 Hetton Szólj hozzá

Categories: zene

Guns n’ Roses – Don’t Cry

május 31, 2008 Hetton 1 comment

Categories: zene

Megint este

május 31, 2008 Hetton Szólj hozzá

Jó volt az este, de lejártam a lábam. Találkoztam Edinával akit már vagy 2 éve nem láttam. Meglepődtem, hogy megismert. Igaz anno sokat lógtunk együtt, mert 2 évig jártam az egyik barátnőjével…de akkor is meglepő volt, hogy megismert. Ami még meglepőbb, hogy előre köszönt. :)

Pingu meg is jegyezte, hogy nekem már ilyen nők köszöngetnek. :) Irigykedett 1 kört. :)

Categories: helyzetjelentés

R.A. Salvatore – A boszorkánykirály ígérete

május 31, 2008 Hetton Szólj hozzá

“A könyvet jól elrejtették. Lapjai magának a Boszorkánykirálynak a hatalmát ígérik. És most, hogy rábukkantak, még az sem állítja meg az érte küzdőket, hogy a könyv megöl mindenkit, aki elég botor ahhoz, hogy felüsse.

HOZTAK AZ ISTENEK A VÉRKŐFÖLDEKEN!

Artemis Entreri, az orgyilkos, és sötételf társa, Jarlaxle, sárkány patrónusaik kérésére érkeztek a fagyos észak szörnyektől hemzsegő pusztaságába. Nem telik sok időbe, hogy hatalmas erők küzdelmének közepébe csöppenjenek, ahol mindkettejüket holtan akarják látni… vagy még ennél is rosszabbra készülnek ellenük. Ám Entreri és Jarlaxle nem akármilyen kóbor zsoldos, így a Vérkőföldekért harcoló elkeseredett riválisok és ősi gonoszok végül méltó ellenfélre lelnek.”

Read more…

Categories: könyv

május 31, 2008 Hetton Szólj hozzá

A tegnapi nap hosszú volt és szomorú. Eltemettük nagyapámat. A szertartás szép volt és megható. A temetkezési vállalkozás 1-2 megoldásával nem voltam kibékülve, de végül szó nélkül hagytam az egészet. Nem azért mentem, hogy balhézzak. Igyekeztem nem szétesni és tartani magam. Elég jól sikerült, bár talán fel sem fogtam még rendesen. Tegnap megint nem találtam a helyem, nem tudtam mit kezdeni magammal. Minden porcikám ellenkezett, hogy felkeljek tegnap reggel, de nem volt választásom. De jobb lett így, mert ha meg sem jelentem volna akkor még inkább nem tudnám eltenni magamban a dolgokat…

Nyugodj Békében Nagyapa!

Categories: helyzetjelentés

DUF – Dunaújvárosi Főiskola- DF

május 29, 2008 Hetton Szólj hozzá

- Te csak bejársz a suliba, de nem vagy igazi híve!
- Miért, te talán igen?

- Igen!

- Van kutyád?

- Van.

- És hogy ugat? Tán így: DUF! DUF!

(a beszélgetés megszakadt, nem érkezett válasz)

Categories: párbeszéd, sulim / DUF

Techno Chicken

május 29, 2008 Hetton Szólj hozzá

Categories: poén, zene

Tesóm

május 29, 2008 Hetton Szólj hozzá

Elmentem tesóm munkahelyére, hogy elhozzam a cuccait. Amíg ő pakolászott én kimentem és Sisivel az örző-védő vérebbel játszottam.

Sisi egy németjuhász szuka és ahogy a pofáján az ősz szőrszálakat néztem már nem is mai kutya. Viszont jött és bújt, hagyta magát dögönyözni és örömmel futkosott az udvaron. Adtam neki friss vizet, de azt nem hagyta, hogy lefröcsköljem.

Aztán tesóm elkészült és elindultam haza. A Feketehegy és az elkerülő közös körforgalma persze tele volt és alig lehetett behajtani, pedig még csak csütörtök van.

Aztán a lámpánál állva arra figyeltem fel, hogy tesóm a biciklijével elsodorta a jobb oldali tükröt. Baromi boldog voltam, mert az egész lógott a levegőben. Kiszállás, tükör levétele és indulás jött. Majd haza ahol tesómnak a kezébe nyomtam a kulcsokat és az általa levert alkatrészt, hogy csinálja meg.

Végül megoldotta, de persze mondta, hogy én vagyok a hibás. Tényleg én, elvégre a lámpánál állva nem ugrottam arrébb a kocsival, hogy elférjen…

Categories: helyzetjelentés

Ma, nyár és azután

május 29, 2008 Hetton Szólj hozzá

Hát…az események zajlanak…

Délelőtt elmentem nagyapámék lakására beüzemelni a hűtőt, kiszellőztetni a lakást és ásványvízzel megpakolni a hűtőt.

Maj ismét itthon egy kis döglés után mentem, hogy találkozzak egy kis időre Balázs 2-vel. Beültünk a Marximba. Eldumáltuk az időt, közben ettem egy pizzát és iszogattunk hideg üdítőt. Ma nem volt alkoholizálás. Elvégre ő kettőre ment dolgozni, én meg szolidaritásból nem ittam alkoholt.

Majd ismét haza ahol apámék fogadtak. Kiderült, hogy júliusban apámnak fogok még dolgozni, de az Alcoa-ba szeretettel várnak augusztus hónapra. Ez azért jó így, mert júliusban tanulom azt a szakmát amiből élni fogok, augusztusban meg azt amit a suliban is tanítanak.

Továbbá apám előállt egy olyan ötlettel, hogy ősszel egy hónapra kimennék külföldre. Ezt jórészt a nyári keresetemből finanszíroznám, de azért a szüleim is megtámogatnának anyagilag. Most az a kérdés, hogy hova is tudnék menni? Anglia azért lenne jó, mert mindenhova az angol nyelv kell már, viszont eléggé hiányos ilyen téren a tudásom (értsd: nem beszélek angolul, csak nagyon keveset).

Még jó lenne Ausztria vagy Németország azért, mert elvégre németül tanultam mindig. Viszon ezt a nyelvet irtózatosan utálom és ha nem muszáj akkor nem szólalok meg rajta. Viszont egy hónap alatt amikor akarva/akaratlanul rá vagyok kényszerítve arra, hogy tanuljam a nyelvet elég ragad majd rám ahhoz, hogy az egy kis felkészítéssel elég legyen a nyelvvizsgához még az én gyenge nyelvérzékemmel is.

Igaz, hogy ezt nehéz lesz összeegyeztetni a sulival, de a diplomához kell az a rohadt nyelvvizsga és ha az megvan akkor inkább kiviszek magammal a gyakorlatra 1-2 tárgyat…

U.i.: Jah és végre sikerült ma elérnem az ismerősömet. Igaz, hogy csak telefonon, de legalább már adott magáról életjelet.

Categories: helyzetjelentés

Szemezz Jessica Albaval!

május 29, 2008 Hetton Szólj hozzá

Categories: Uncategorized

Makro vizsga után úton haza

május 28, 2008 Hetton Szólj hozzá

Hát az úgy volt kéretik szépen…a lényeg annyi, hogy csekély tudással és jelentős mennyiségű puskával felszerelkezve kicsit fáradtan elmentem a makroökonómia vizsgámra. Amit tudtam kilőttem vagy fejből megoldottam és fél óra után leadtam a papírt, hogy ennyi volt.

Egy óra múlva mentem az eredményemet megnézni és közölte a tanár, hogy meglett a kettes. Egy picit boldog voltam…mondhatni, hogy madarat lehetett volna velem fogatni.

A 17:37-es busszal szándékoztam eljönni Újvárosból, de a tömegközlekedés remek vívmánya röpke félórás késéssel ért be. Tök boldog voltam mondhatom. Addig dekkoltam a tökig érő melegben a buszmegállóban. Majd amikor megérkezett végre elindulhattam Fehérvár irányába.

Itthon gyors kajálás után mentem a Kávészínházba a többiekhez. Egy kevés dumálás után hazajöttem, mert fáradt vagyok.

Jah és vasárnap óta nem tudom elérni az egyik ismerősömet. Kezd egy kicsit zavaró lenni…

Categories: helyzetjelentés

Ismét egy este

május 28, 2008 Hetton Szólj hozzá

Tegnap este végül tényleg elmentünk bulizni. Igaz, hogy a 2 lány aki velünk jött mondta, hogy indulnak és a 2 perces táv megtételére 20 percet kellet várni, hogy letudják. Mindegy felülemelkedtünk ezen és elindultunk az új Arénába, a Terminálba.

Főiskolások csinálják főiskolásoknak. A gond ott volt, hogy baromi meleg volt. Kevés ember jelent meg és annak is túlnyomó része pasi volt. Mivel csajozni nem lehetett és berúgni nem volt kedvem, számomra pocsék volt a buli. A kisobó le akarta ellenőrizni, hogy főiskolás vagyok ezért megkérdezte a neptunkódomat. Aprócska probléma, hogy az enyém olyan mint egy rendszám. Bár szó nélkül elfogadta, igaz hogy egyszerűbb lett volna elkérni a diákomat, de mindegy.

Mivel a bulit mindannyian “nagyon” élveztük hamar leléptünk. Vettünk magunknak a non-stop boltban kaját és némi folyadékot majd elültünk a fősuli előtti parkban a szökökút hídjára. Én itt nehezen mozogtam, mert a boltnál egy ügyesnek nem nevezhető mozdulattól megroppant a bal combom és utána erősen sántikálni tudtam csak.

Az egész annyi volt, hogy elakartam dobni egy labdát egy aranyos kutyának. Csak amikor a gazdája felém dobta a labdát én oldalt állva, felsőtestem elcsavarva próbáltam azt elkapni. A vége annyi lett, hogy le kellett ülnöm. Viszont a kutya meg kérte a labdát így azt meg el kellett dobnom. De legalább ő jól szórakozott.

A szökőkútnál a lábunkat lógattuk a vízbe és közben dumáltunk. Dóri ismét előadta, hogy az ő pasija mennyire alkalmatlan a párkapcsolatra meg ilyenek. Viszont akkor meg nem értem, hogy mi a vérvörös hebrákért van még vele?

Majd arra jött pár ismerős és elmesélték, hogy most úsztak a Dunában. Egy picit kétkedve hallgattam őket, de hát tudja bánat. Aztán jött Kriszti ölelkezve egy sráccal. A skac ha jól láttam meg is csókolta. A probléma (ami szerencsére nem az enyém) az, hogy ez a gyerek nem a Kriszti pasija… legalábbis legjobb értesüléseim szerint. Főleg mivel az iwiw-en a lány nem az ölelkezős csávóval pózol.

Nah mindegy, nem rám tartozik, de hát azért kíváncsi vagyok. :) Amikor már mindannyian kellő mértékben éreztük a fáradtságot a tagjainkban elindultunk haza. Így ennyi volt az este. A lábam még mindig hasogat (állandóan összetöröm magam) és a buli nem volt fenomenális, de utána a szökőkutas dumálás az jó volt. Összességében azért kellemes este volt. :)

Categories: helyzetjelentés

Dallos

május 27, 2008 Hetton Szólj hozzá

A film 1983-ban készült. Igazi ritkaság és ráadásul anime történelmet tekintve is igazi mérföldkőnek számít.

Read more…

Categories: anime, film

Ayumi “Ayu” Hamasaki – M

május 27, 2008 Hetton Szólj hozzá

Categories: zene

Szenvedni egy kapcsolatban

május 27, 2008 Hetton 4 hozzászólás

Nem értem az embereket. Miért szenvednek egy rossz kapcsolatban? Főleg akkor ha ők tudják, mindenki tudja. Már saját maguk is kijelentették, hogy nem működik és úgy szar az egész ahogy van. Mégse lépnek semmit. Csak vannak bele a nagyvilágba és a pocsék kapcsolatukba.

Váltani nem mernek, mert akkor egyedül kéne lennie legalább egy rövid ideig. Inkább marad és szenved, miközben próbálja azért meggyőzni magát, hogy a másik majd megváltozik, megjavul és minden olyan lesz mint amikor a rózsaszín ködön át sem látva szerelmesen bújtak egymáshoz.

De ennek már vége! Már nincs szerelem, nincs összebújás például csak azért, hogy a másik illatát érezd és nem adsz/kapsz virágot mondjuk csak azért, mert kedd van. Sok esetben már az is jónak számít ha még szeretik egymást a felek és nem csak a megszokás tartja őket együtt.

De hincs szerelem, nincs semmi csak a megszokás akkor mit ér az egész? Akkor jön a szenvedés ami szar dolog és persze egyedül sem jó lenni, de minek tegyem tönkre egy másik ember életét vagy minek hagyjam azt, hogy ő tegye tönkre az enyémet?!

Egyedül lenni szar, de talán egy fokkal jobb mint együtt lenni egy olyan emberrel aki iránt már semmi pozitív érzést nem táplál az ember…nem értem az embereket…

Categories: kultúrha

Mai nap…eddig…

május 27, 2008 Hetton Szólj hozzá

Tíz óra magasságában méltóztattam felkelni. Utána zuhanyzás és borotválkozás következett. Felfrissülve és felébredve totyogtam ki a fürdőből. Majd egy gyors reggeli (rántotthús 2 szelet közé szorítva némi mustárral) és már mentem is, hogy beírják az egyik jegyemet.

Mivel ott baromi hosszú sor volt kimentem az udvarra levegőzni. Találkoztam és beszélgettem Mónival a volt lakótárssal és közben arrajött Ati is. Vele elmentem a gépészeti intézetbe. Ő intézte ügyes-bajos dolgait, én meg közben túrisztikai újságot nézegettem.

Majd Ismét jegybeírás, de még mindig baromi sokan voltak, így elmentünk a Juniorhoz Dórit és Juditot megkeresni. Ott nem találtuk őket így ismét a Fősuli irányába vettük utunkat. Pont mikor odaértünk jött ki a két hölgyemény ismét Junior felé kanyarodtunk.

Ők ebédeltek, mi meg Atival sörözgettünk. Én egyszer elrohantam közben, hogy tényleg bekarcolják már nekem a jegyemet, de ismételten baromi sokan voltak. Így az indexemet rábíztam az egyik elsősre és mentem vissza a többiekhez.

Dumálgattunk és elszórakoztuk az időt. Este elvileg megyünk bulizni. Ma még tanulnom kell, mert holnap vizsga így a buli is csak lightos lesz.

Categories: helyzetjelentés

Emo Philips

május 26, 2008 Hetton Szólj hozzá
  • New York csodálatos város! Bár tegnap könyvtárban voltam, és az ott dolgozók elég udvariatlanok. Mondtam az egyiknek, hogy szeretnék egy olvasójegyet, mire azt felelte, csak akkor kaphatok, ha bizonyítom, hogy new yorki vagyok. Erre én leszúrtam.
  • Nem vagyok fatalista. De ha az lennék, akkor sem tehetnék ellene semmit.
  • Én voltam a szomszéd gyerek képzeletbeli barátja.
  • Néha reggel ezzel a gondolattal ébredek: “ma nem érdemes kiszabadítani magam a bőrszíjakból.”
  • Egyszer hallottam, ahogy a nők beszéltek a szülési fájdalmakról, és hogy a férfiaknak fogalmuk sincs róla, milyen az igazi fájdalom. Megkérdeztem tőlük, vajon csípte-e be nekik valaha a cippzár.
  • Megállított egy rendőr, és azt mondta: “Menjen végig ezen az egyenes vonalon!”
    Azt mondtam neki: “Nos, Pitagorasz úr, az egyeneshez legjobban hasonlító dolog az ön agyhullámainak EEG-je!” Erre azt mondta: “Le van tartóztatva! Joga van csendben maradni. Óhajt élni ezzel a jogával?”
    Azt gondoltam: “Ó, egy paradoxon.”
  • Az iskolánkban a bejáratnál mindig átkutattak, van-e nálad fegyver vagy kés. Ha nem volt, adtak néhányat.
  • Sokáig azt gondoltam, hogy az agyam a legcsodálatosabb szervem. Aztán rájöttem, ki mondta ezt nekem.
  • Péntek délután az iskolából mentem hazafelé, amikor láttam, hogy néhány munkás egy építkezésen dolgozik. És a légkalapácsos fickó egy paranoid kis piszoknak nevezett! Morze kódokkal.
  • …és sosem felejtem el nagyapám utolsó szavait: “Egy kamion!”
  • Egy barátom adott nekem egy Philip Glass lemezt. 5 óra hosszat hallgattam, mire rájöttem, hogy ugrik a tű rajta.
  • Az osztálytársaim megdugtak bármit, ami mozgott, de én sose tartottam fontosnak, hogy efféle korlátok közé szorítsam magam.
  • A suliban még egy csomó dolgot nem értékel az ember. Olyan apróságokra gondolok például, hogy naponta elfenekeli egy középkorú nőci – ilyesmiért később jó sokat kell fizetni.
  • Egyszer egy számítógép megvert sakkban – de aztán alulmaradt kick-boxban.
  • Az anyám olyan volt nekem, mint egy lánytestvér – csak nem szexeltünk annyit.
  • Új alsógatyát szereztem magamnak. Mármint nekem újat.
  • Gyerekkoromban minden éjszaka Istenhez imádkoztam, hogy adjon nekem egy biciklit. Miután láttam, hogy ez nem működik, loptam magamnak egyet és azért imádkoztam, hogy bocsásson meg nekem.
  • Imádok lejárni az iskolába és figyelni, ahogy a kisgyerekek ugrálnak fel és le, szaladgálnak ide-oda miközben kiabálnak és sikítoznak. Nem tudják, hogy vaktöltényt használok.
  • A gyerekkori limonádéstandomon az első pohár ital ingyenes volt, csak a második pohár került 5 dollárba. Abban volt az ellenméreg.
  • Egy bárban voltam akkor éjszaka. Bárszékről bárszékre csapongtam, de sajnos nem volt szerencsém. Egyik alatt se találtam rágógumit.
  • Hányan bírnak itt telekinetikus képességekkel? Emeljék fel a kezem!
  • Egyszer összevesztem egy igazán nagydarab fickóval. Azt mondta:
    “Megfoglak és feltörlöm veled a padlót!”
    Azt válaszoltam:
    “Azt meg fogod bánni!”
    “Igen? Ugyan miért?”
    “Mert a sarkokhoz nem fogsz rendesen hozzáférni.”
  • A barátnőm azt mondta a múlt éjszaka az ágyban: “te perverz vagy”. Azt válaszoltam: “Nagy szavak ezek egy kilenc éves lánytól”.
  • Ma három mérföldet szaladtam. Végül megálltam és azt mondtam: “Hölgyem, vegye vissza a táskáját”.

G.I.Joe Movie

május 26, 2008 Hetton Szólj hozzá

Bandival elkezdtük nézni ezt a régi rajzfilmet, de iszonyatosan gagyi volt. Ráadásul el is aludt aladta és erősen horkolt. Én csak párszor bóbiskoltam el, így fél óra után kikapcsoltam az egészet. Ez sem egy maradandó film az biztos…

Categories: helyzetjelentés