Séta az esőben
Végül fogtam magam és elindultam egy kis sétára. Az indulás körülményes volt, mert a lépcsőn lebaktatva egy foknál érdekesen reccsent egy jókorát a bokám, de mivel járni tudtam nem fordultam vissza. A szemerkélő eső sem tartott vissza, sőt! Még élveztem is az égi áldást. Elmentem a Dózsa György úton egészen a Városházáig, majd onnan le a Duna partjánál fekvő parkig.
Viszont most nem álltam meg a lépcső tetején hanem egészen lementem a partig. Elmentem a bokrok, a fák és a szobrok csoportja mellett. El a cirkuszos lakókocsik mellett. Majd egészen le a Dunáig. Röhejes de ez a harmadik évem Újvárosban és most jártam első ízben ilyen közel ehhez a folyóhoz.
Mennyire közel? Olyannyira, hogy egy lépés, pontosabban egy lépcsőfok választott el attól, hogy ne a lábamat mossa a víz. Ünnepélyesen vizeltem egyet a “hömpölygő” folyóba és visszafordultam. Megpakaszkodtam a korlátba, de lendületből el is engedtem, mert az a jó két centis kilengés amit produkált nem töltött el túl sok bizalommal a masszívságát illetően.
Elkezdtem visszamászni a lépcsőn és élveztem azt ahogy a rám zúduló eső teljesen eláztatott. Ahogy lefolyott az arcomon végig a nyakamon és végül a pólóm szívta fel az esőcseppet. Jóleső érzés volt. Nem hiába szeretem én az esőt. 
A lépcsőzés amúgy a reccsent bokámnak nem esett jól és egy picit sántikálva ugyan, de elindultam vissza a kollégiumba. Teljesen elázva még ugráltam egy kicsit az elém kerülő tócsában. A rajtam fellelhető ruhadarabok közül csak az alsógatyám nem lett vizes. Minden másom rendesen megszívta magát a csapadékkal.
A cipőm és a zoknim annyira átázott, hogy a lábamat is megfogta (ezt sikálhattam egy darabig a zuhany alatt). Viszont minden viszontagság ellenére egy nagyon kellemes séta volt. Még akkor is ha egyedül voltam, de legalább jó zene szólt a fülembe…
Adj nekem egy biztos pontot, és kifordítom a sarkaiból a világot.
Beszóltak :)