Egy ember kiesik az 50. emeletről és ahogy zuhan azzal nyugtatja magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben. De nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés.
…
- Ez van öregem, emészd meg!
- Muszáj lesz. (mosolyogva)
- És nézd a pozitív oldalát!
- Van olyan is?
- Persze! Ő legalább nem volt menyasszony! (vigyorogva)
- Dögölj meg! (fagyosan)
…
…
- Ugyanmár! Elvégre luktestvérek vagyunk.
- Miért? Tán lefeküdtél a volt barátnőmmel?
- És ha igen?
- Akkor sajnállak.
- Miért?
- Hogy nem találtál jobbat.
…
Balázs 2-vel bementünk a Kávészínházba dumálni egyet a többiekkel. Kinn döglöttünk a teraszon, eszegettünk, iszogattunk és dumáltunk.
Leszerveztük a szombati bulit és hát igen erős szétcsúszás van kilátásba helyezve.
Viszont embertelenül meleg van kinn az utcán. A teraszon még úgy ahogy el lehet viselni a meleget, de kinn a nyílt terepen borzalmas…
Szeretem nézni a várost ahogy este él. Amikor hallani a kocsikat ahogy csikorgó kerekekkel veszik a kanyart a még forró betonon, hallani azt, hogy még él a város. Még nem alszik. Nézni az éjszaka fényeit. Nézni a pláza zöld fényét, a Novotel kék feliratát és a színház világító tetejét. Mindezt szeretem úgy ahogy van.
Ráadásul szerencsés vagyok, mert a lakás úgy helyezkedik el, hogy az egyik oldalról a napfelkeltét tudom megnézni, míg a másikról meg a napnyugtát.
Mivel az este nem sikerült elaludnom így virrasztottam és kiültem az erkélyre nézni az ébredező várost. Néztem ahogy a nap lustán előbújik és elkezdi a szokásos útját. Hallgattam a madarak csicsergését. Néztem a várost és az éjszakai vadászatról visszatérő denevéreket. Mindez jó volt. Mindezt nem láttam volna ha alszom (ahogy szoktam), de most ébren maradtam és megnéztem… és megérte.
Viszont az alvászavaraim egyre zavaróbbak. Nehezen alszom el és még nehezebben ébredek. Ráadásul nem egyszer fordult már elő, hogy el sem bírtam aludni. Ez azért gáz, mert így mindig olyan vagyok mint a mosottszar. Sok esetben jó éjszakának mondható az ha csak 1-2 órát forgolódom vagy alszom 1-2 órát.
Az alváshiánynak meg ingerlékenység és dekoncentrálság az eredménye. Viszont a bunkóságomat még mindig nem foghatom erre…
Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse!
Egyszer említettem Bobnak (Geldof), hogy egy szerelmes éjszaka nálam 8 órán át tart. Csak elfelejtettem hozzátenni, hogy ebben benne van 4 órányi könyörgés, aztán egy vacsora és egy mozi is.
Egy gyenge szellő kéne, hogy rásegítsen a csajra, utána már a hurrikán sem szedne le róla!
Figyeltem ahogy a kis hangya a legjobb tornászokat és a hegymászókat megszégyenítően ügyesen mászott fel az általa kiválasztott fűszálra, aminek a végén egy csepp harmat van. Nem tudom, hogy azért a cseppnyi vízért ment e oda hanem valami másért, de azért ügyes volt. Közben hallgattam ahogy nő a fű és azon járt az eszem, hogy elképzelhető, hogy az agyamra ment az alváshiány!
Inkább nem részletezném az estét. Elégedjen meg mindenki azzal, hogy 1 percet sem sikerült aludnom. Ebből mindenki azt gondol amit akar.
Jah és befejeztem, megnéztem a Két pasi – meg egy kicsi második évadát…
Szenvedek mint a hülyegyerek. Kábé azért, mert az is vagyok. Aludni nem tudok és nem is tudok mit kezdeni magammal. Csak pörgök és zakatol az agyam miközben az ágyban csak fetrengek és dobálom magam egyik fekvőhelyzetből a másikba. Olyan vagyok mint a kisgyerek amikor a földhöz veri magát ha nem kap csokit. Szenvedek, ha lenne hozzá lelkierőm talán még üvöltenék is az éjszakába, de jelenleg inkább vonyítok. Ha a szenvedést díjaznák én asszem most megnyerném a fődíjat. Meghajolnék és megköszönném a környezetemnek ezt a “remek” ajándékot és mellesleg a saját kardomba dőlnék tehetetlen dühömben. Utálom ezt az érzést…
Hát igen, egyedül lenni messze nem nevezhető jó dolognak. Az ember igyekszik, hogy ne legyen magányos, de végül azt veszi észre, hogy körülötte nagy a tömeg és ő mégis magányos. Nevettetni akar, de a végén csak ő nevet miközben a környezete értetlenül néz rá.
Mondhatni, hogy akkor a legnehezebb elviselni valaki hiányát, ha ott van közvetlenül az ember mellett és tudja, hogy soha a büdös életben nem lehet az övé. Hát jah, ilyenkor jön az, hogy az ember ateista létére fohászkodik valami felsőbb hatalomhoz, vagy elsuttog magában egy két “könyörüljön rajtam az élet” mondatot.
Persze ez mind semmit sem változtat, ahogy a papírra vagy internetre vetett mondatok sem. A magány, az egyedül való létezés megmarad és egy piszkosul rossz kombóvá alakul át melyet szimplán antiszociális viselkedésnek mondanék. Amikor az, hogy magányos megutáltatja vele a többi embert. Óóó, de még mennyire, hogy meg. Főleg azokat akik boldogok.
Hát nem érdekes, hogy amikor az ember egyedül van és boldogtalan egy csomó boldog embert lát maga körül. Olyan embereket akiknek pillanatnyilag jó, akik elégedettek a helyzetükkel és jól elvannak. Hát az ilyen emberek tudják még jobban a padlóra küldeni a szerencsétlen vergődőt. Pedig nincsenek többen a boldog emberek, egyszerűen ilyenkor jobban észrevesszük őket.
Látjuk őket és szenvedünk az ő szerencséjük miatt. Megutáljuk őket, pedig semmit sem követtek el ellenünk. Egyszerűen csak élik az életüket úgy ahogy mi, én vagy valaki más hasonlóan szerencsétlen ördög nem képes. Pedig lehet, hogy egészen jó, szép és elviselhetően kellemes lenne az élet, ha nem törekednénk és ragaszkodnánk foggal-körömmel ahhoz az túlmisztifikált kényszerképzethez, hogy boldogok legyünk.
Adj nekem egy biztos pontot, és kifordítom a sarkaiból a világot.
My blog is worth $564.54.
How much is your blog worth?
Beszóltak :)