…
- Nah figyelj!
- Én?
- Nem, nem te! Hanem te!
- Én?
- Igen te!
- Biztos, hogy én?
- Igen!
- Muszáj?
- Muszáj!
- Oké. Miről lenne szó?
- Ööö… izé… egy pillanat, mindjárt mondom.
- Siethetnél, mert kihül a kajám. Fontos volt?
- Igen.
- Akkor mondjad!
- Elfelejtettem.
…
Zöld, már messziről látszik rajta, hogy zöld. Sebaj, legalább megy a sapkámhoz. Nézem oldalról, nézem elölről és nézem hátulról. Körbejárom. Elkezdem a kapcsolatfelvételt. Egy gombnyomás a riasztón és hangos csipogás közepette nyithatóvá válik az ajtó. Vetek még egy utolsó bizonytalan pillantást a tulajra, de ő csak vigyorogva bólint és közli, hogy: A harmadik egy kicsit rakoncátlankodik, de amúgy nincs vele gond.
Egy sóhaj kiséretében beülök a kocsiba. Befészkelem magam, beállítom az ülést, a tükröket és végül becsatolom magam. Bedugom a kulcsot a helyére és sóhajtok egy utolsót. A motor némi köszörülés után ugyan, de beindul. Leveszem a lábam a kuplungról és elindulok.
Megyek a városban, a kanyarokban nem tart semmit a már szétült pukimentesnek nem nevezhető ülés. Az öv szorít, de nem foglalkozom vele. Kapcsolom a harmadikat és egy apró roppanást hallok. A maradék önbizalmam is elment és egyre kétségbeesetten próbálom magam megnyugtatni, hogy Budapest nincs is olyan messze Fehérvártól. Nem lesz itt gond, rosszabb állapotú kocsival is megtettem már ezt az utat.
Megyek, felhajtok a sztrádára és nyomok egy padlógázt. Reakció semmi… a kocsi részéről, nekem már vörösödik a fejem a méregtől. A váltót áttépem a kettes fokozatba és végre meglódul… ööö… megmozdul a kocsi. Szépen felvánszorgok vele a külső sávba. Elkezdem kinyomni a szemét és végre elkezd mozogni is. Huhh, hatalmas sebesség, már elértem a 100-at! Érdig talán 130-ra is felgyorsul.
A kis 1.4-es motor dolgozik bőszen és kezdek attól félni, hogy egyszerűen kipörög a kocsi orrából, de nagy nehezen elcibálja ezt a négyajtós behemótot. Igaz, hogy közben a seggén is levegőt vesz, de azért megy. Hálásan veszi a lejtőt, mert olyankor “pihenhet”.
Nem hajtom agyon, mert még haza is kell vele érni. Hiába négy éves ez a 450 ezer kilométer megtette rajta a hatását. Sebaj, most hozzácsapok még 150-et. Céges kocsi, így amíg csak lehet hajszolják. Ő meg mint a jó málhásszamár megy és dolgozik.
A felfüggesztés érdekesen viselkedik, úttartás mint olyan nincs nagyon. Ráadásul minden bukkanónál olyat üt fel, hogy mindig azt hiszem kiesik a fogtömésem.
Légkondi mint olyan van benne, de bekapcsolni már nem merem, mert akkor visszagurulok az érdi emelkedőn. Viszont már Grand Canyonban is folyik a víz olyan melegem van. Egy életem, egy halálom alapon bekapcsolom. A motortól hörgés jön és némi kaffogás, majd elkezd ömleni a képembe a por. Gyorsan visszakapcsolok egy fokozatot a váltón és a szellőztetésen is.
Érzem ahogy a légkondi egy centit sem hűt, csak önti be a kinti meleg levegőt. Elkezdek szenvedni és nyüszítve kikapcsolom. Élmény lesz a péntek délutáni dugóban így űlni. Viszont elmentem vele a megadott helyre. Kipakoltam a cuccokat, aláírtam a papírokat és még képes volt haza is hozni.
Örömmel vegyes hálával adom vissza a kulcsokat a tulajnak és csak annyit fűzök hozzá neki a történtekhez, hogy: Én ezt mégegyszer be nem vállalom!
Aztán végül csak bevállaltam még 1-2 alkalommal ezt a körutat ezzel a lomha tohonya behemóttal. De legalább ment és nem ázott be…
Semmi sem rögzít úgy egy emléket, mint a vágy, hogy elfelejtsük!
Nem mintha melegem lenne ezen a nyári napon, de olyan helyen is izzadok ahol azt se tudtam, hogy képes vagyok rá…
Adj nekem egy biztos pontot, és kifordítom a sarkaiból a világot.
My blog is worth $564.54.
How much is your blog worth?
Beszóltak :)