Jó nap
Európa bajnok a spanyol válogatott és a Blizzard bejelenti a Diablo III-at!
Európa bajnok a spanyol válogatott és a Blizzard bejelenti a Diablo III-at!
Hát a tegnapi nap az érdekes volt. Balázzsal bementünk a Kávészínházba születésnapot ünnepelni. Az ünnepelt alig 1 órás késéssel megérkezett. Bemutatta nekünk az új barátnőjét és alig másfél óra után távoztak is. Mi Balázzsal sörrel kezdtük az alapozást és egészen fél éjfélig folytattuk ezt a tevékenységet.
Majd elkezdtünk Cuba Libret iszogatni. Jani volt olyan kedves és olyat kevert nekünk belőle, hogy a kólától csak tea színe lett így el lehet képzelni, hogy mindez egy háromdecis pohárban mennyi rumot is jelent.
Az első három adagot pillanatok alatt eltűntettük, majd még utaánaittunk pár darabot. Egy idő után koppant a homlokom az asztalon és megfáradva szuszogtam, mert normális tevékenységre abban a pillanatban nem voltam alkalmas.
Keményen a falhoz állítottuk az agysejteket és vadul megcibáltuk a ravaszt, hogy írtsuk őket. Gyalázatos módon lerészegedtünk, de legalább jól éreztük magunkat. Anitát sikerült megint kiakasztanom, de a Gabi is igen rendesen esett-kelt az alkoholtól. Zola itta a söreit, de ő szemét módon józan maradt.
Zárásképpen Jani elhozott haza és útközben csak egy alkalommal kellett megállni, hogy könnyítsek a gyomrom tartalmán. Végül sikerült haza keverednem. Itthon egy zuhany után a vödröt magam mellé állítva lefeküdtem aludni.
Reggel némi fejfájással ébredtem, de egy reggelivel és alig három liternyi folyadék elfogyasztása után teljesen rendbe is jöttem.
Ha már elérted a horizontot utad vége felé közeledsz.
Beszóltak :)