Tegnap felkeltem és lendületből elmentem konditerembe. Kihagytam a futást, mert Tibi letiltott róla mikor mondtam, hogy egy picit fáj a bokám. Mondjuk azóta is fáj, de hát ez van. Azért az edzés többi részét megcsináltam becsülettel és megint sikerült rendesen elfáradnom.
Ithhon ettem és döglöttem egy ideig majd egy picit scanneltem, hogy haladjak a munkával. Aztán tesómmal megcsináltuk apám gépét. Jóatyám vett ugyanis egy jobb gépházat és abba kellett átpakolni a dolgokat. Igazából tesóm csinálta az egészet én csak segítettem/hátráltattam benne.
Aztán átjött Balázs 1 és elkezdtük szétszedni a gépem, hogy a belsőségeit átpakoljuk apám régi gépházába, mert az még mindig jobb mint amit én most használok. A használok kifejezés egy picit talán erős, mert három hónap alatt úgy 4-szer kapcsoltam be, mert valami baja mindig van. Majd rendbe lesz hozva, ha augusztusban végre megveszem hozzá az új dolgokat. Addig meg a laptop marad mindennapos használatban.
Balázzsal elnyünnyögtünk a gépen, nem siettünk, mert bőven ráértünk. Közben eldumáltunk elvégre úgyse láttam már két hete a képét. Majd csörgött a telefonom és Ati hívott, hogy menjünk el valahova sörözni. Így bementem este a Ribillióba és eldumáltunk, elsörözgettünk. A suli vége óta nem láttam. Dumáltunk melóról, kocsikról és csajokról. Ledumáltuk, hogy valamikor jó lenne már lemenni focizni, de minidg macerás összeszedni elég embert a játékhoz.
Miután Ati hazament elmentem Pinguhoz és vele is dumáltam egy picit. Közben összefutottunk tesóm barátnőjével. Vele is beszélgettünk egy picit, majd mindenki ment haza a maga útján. Itthon egy rövid msn-ezés után lefeküdtem aludni, mert erősen álmosra vettem a figurát.
Beszóltak :)