Archive

Archive for 2008. augusztus

Szombati nagy leltár

augusztus 30, 2008 Hetton Szólj hozzá

Tízre betrappoltam melóhelyre. Úgy fél óráig kajtattam a helyi informatikus után, hogy adjon már egy gépet amin dolgozhatok. Végül a kezembe nyomott egy laptopot amivel fél óráig megint nem tudtam mit kezdeni, mert nem bírtunk belépni egy jelszóval sem.

De végülk megoldottuk és az addigra felhalmozódott hátrányomat eléggé hamar ledolgoztam a munkatársakkal szemben és a végére én büszkélkedhettem a legtöbb bevitt adattal. Amúgy nem volt valami bonyolult meló csak rém unalmas. Én benyomtam némi zenét és szépen felpörögve csapkodtam a billentyűket.

Aztán kiderült, hogy gebasz van, mert az egyik mérleg elromlott és így eléggé jelentős eltérések vannak a valós és a mért értékek között. Így beöltöztem és mehettem munkatárssal hátra felügyelni a mérlegelést. Negyed négytől hatig voltunk kinn és ezalatt 50 tekercset sikerült mérlegelni.

A mérlegelést végzők főnöke a végére már nagyon elküldött a fenébe mikor mondtam neki, hogy ismét tegyék fel az etalon súlyt, hogy megnézzük azt, hogy pontos e a mérleg. Nem azért csináltam ezt, hogy parancsolgathassak, nem is nagyzási hóbortból és nem is azért, mert ez a heppem. Egyszerűen azért, mert a főnököm a kezembe nyomta a jegyzőkönyvet és kijelentette, hogy minden tizedik tekercs után mérés.

Meg ellenőrizni kellett a mérleget akkor is amikor nekiment a targonca illetve újra kellett végezni a mérést, ha rosszul tették fel a tekercset. A végére igazi közellenséggé avanzsáltunk a kollégámmal.

Aztán vissza az irodába ismét némi adatrögzítést végezni és kajálni. A munkával nem végeztünk, de azt majd hétfőn elvégezzük, mert a főnök kijelentette, hogy vasárnap senkit sem akar itt látni. Eddigre már mindenki fáradt és nyűgös volt, de még mindig inkább ezt csinálom mint, hogy itthon verjem szét a fürdőt.

Közben amúgy apámék levitték a kioperált hűtőt a szemeteshez amit a cigányok röpke fél óra alatt el is vittek. Megoldottuk a szállítási problémákat.

Nyolckor léptem le melóból és annyi túlórát sikerült összehoznom, hogy még előző hétvégére is be tudtam írni. A buszmegállóban több fiatal is indult be a városba éjszakai életet élni, én meg ekkor mentem csak haza fáradtan és nyúzottan…

Categories: helyzetjelentés

Préntek :P

augusztus 29, 2008 Hetton Szólj hozzá

Nos… a nagy büdös helyzet az volt reggel, hogy megint nem volt kajám így három zsemlét és egy joghurtot vittem magammal a melóba. Egész napra eléggé sovány adag így vettem még némi elemózsiát délben a közeli boltban.

Közben kiderült, hogy a meló az enyém, a szerződésemet kitolták egy évre és már csak a suliban kell lerendeznem a dolgokat. Igaz, hogy ez egy eléggé nehéz év lesz! Elvégre melózni kell, kondiba is kéne járni, angolt kéne tanulni, sulit kéne vinni és két szigorlatot (de minimum 1et) is abszolválni kéne. Vagyis a végén örülök majd ha alhatok 1 picitm de ha minden jól megy akkor megéri.

Miért? Mert lesz diplomám, jó eséllye pályázom egy állandó határozatlan idejű szerződésre az Alcoa nevezetű cégnél egész tűrhető fizetéssel.

Meg ha már így mennek a dolgok akkor köv hétre is bekértek, mert meló az van én meg még ráérek. Igazából örülök a lehetőségnek, mert kaptam egy lehetőséget és éltem vele és jelenleg ennek a gyümölcsét készülök learatni.

A délutáni kondiban gyalogoltam és futottam fél órát aminek egy kiadós elfáradás és egy sajgó boka lett a vége. Majd levezetésképpen karoztam egy jót, hogy fájjon minden tagom.

Holnap kénytelen vagyok bemenni melózni, de ez még mindig jobb mint itthon a fürdőszobát bontani. :)

Categories: helyzetjelentés

Eladom a lelkem az Alcoanak!

augusztus 29, 2008 Hetton 2 hozzászólás

- Következő héten tudsz jönni dolgozni?

- Igen, mert akkor még nincs suli.

- Az egyéni tanrendet akkor majd intézd el.

- Persze, rajta vagyok!

- Amúgy a szerződésedet jövő augusztus végéig meghosszabbítottuk.

Categories: párbeszéd

Mert nem…

augusztus 28, 2008 Hetton Szólj hozzá

- Miért nem beszélsz vele?

- Tán, mert nincs kedvem!

- Miért is?

- Mert nem!

- De jártál vele, igazán beszélhetnél vele!

- Pont azért nem beszélek vele, mert anno jártunk!

- Kifejtenéd, hogy miért?

- Mert a búcsú nem volt valami szép.

Categories: párbeszéd

Csü-csü-csü-csü-csütörtök

augusztus 28, 2008 Hetton Szólj hozzá

Reggel elaludt anyám és így nem csinált nekem kaját. ezt a szomorú tényt közölte velem. Erre annyira meglepődtem, hogy a telefonomat lenyomva én is elaludtam és rohanhattam a buszra. Így reggel se kaja, se borotválkozás.

Melóban elvoltam, csinálgattam a dolgomat és néha egy picit unatkoztam illetve olvastam is. Bernadett egyszer kiakasztott a hülyeségeivel, de aztán megbékéltünk.

Itthon az a szomorú tény fogadott, hogy mindenki elhúz itthonról és én maradok egyedül a slozival ahol véshetek és tapétát szedhetek le a falról.

Azért az igazán idegesítő, hogy én baszom itt egyedül a rezet. Mondjuk szombaton pont én nem fogok itthon tevékenykedni. Miért? Mert bemegyek reggel nyolcra melóba és majd egyszer szabadulok ugyanis éves nagy, de tényleg nagyon nagy leltár lesz… előre “élvezem”… viszont a dupla órabér mindig jól jön! :)

Categories: helyzetjelentés

Nah ez egy jó nap volt…

augusztus 27, 2008 Hetton Szólj hozzá

Szokásos dolgok voltak ma a melóban. Leszámítva két dolgot!

1. Beszéltem a főnökömmel és mondta, hogy örömmel látnak majd gyakorlaton és a legjobb, hogy fizut is fogok majd kapni. Persze nem kell hatalmas összegekre gondolni. Kb annyit fogok majd keresni mint most.

2. A másik főnököm meg felajánlott egy állást szeptembertől. Mondtam neki, hogy vállalom csak a sulival kell majd elintéznem 1-2 dolgot.

Így ha minden igaz akkor átmegyek egyéni tanrendre és csak zh-zni járok majd be a suliba miközben dolgozom és nyelvet tanulok.

nem lesz könnyű, de így lesz pénzem legalább és valamennyire megkímélem szüleim pénztárcáját is. Meg lesz időm bőven a szakdogára, mert így nem kell majd kapkodni.

Igaz még nem fix, mert azért a suliban is el kell rendezni a dolgokat, de apám támogatja az elképzelést. Meg így legalább több időt leszek Fehérváron és nem fogok Újvárosban dekkolni.

Az edzés jól ment és igaz, hogy a vállam megint ropogott, de rendesen le tudtam azért edzeni és kevés pihenőt tartva hajtottam magam csapágyasra. :)

Nyolc magasságában jön a Balázs aztán elkezdünk rendszert tenni a gépemre, hogy végre használható legyen az is. :)

Categories: helyzetjelentés

Egy keddi este

augusztus 26, 2008 Hetton Szólj hozzá

Balázzsal bementünk a Kávészínházba dumálni. Jani megint maga alatt van, mert szakított a nőjével. Ugyanis a csajt rajtakapta eléggé egyértelmű helyzetben egy pasival. Pontosabban a pasit kapta rajta a csaján.

Gabival ledumáltam egy telefonvásárlást és egészen jutányos árban sikerült megállapodnunk. Igaz a telefon nem nekem lesz és egy kanyi vasat sem keresek az üzleten, de az ember mégse vágja át az apját pár ezer forintért.

Amikor kivittem magunknak az italokat az egyik sört sikerült feldöntenem, de magamtól tök szokatlanul gyors reflexekkel elkaptam a nedűt és csak alig fél decinyit sikerült kiöntenem.

Majd leléptünk, mert mindegyikőnk fáradt volt. Hazafelé a házban lakó shar-pei kutya megijesztett. Az eb már egy éves és eddig félt a közelembe jönni. Most meg olyan lendületesen akart megszagolni, hogy elrántotta a gazdáját.

Én meg álltam és néztem a csajt amint a kutya kitépi magát a kezei közül és fut felém az eb. Majd megáll és megszagol. Aztán érdeklődés hiányában elballagott.

Itthon még döglök egy picit, aztán elteszem magam holnapra, mert eléggé lüktet a fejem és a mellkasom is fáj már két napja. Hátha egy kiadós alvás segít.

Categories: helyzetjelentés

Kedd

augusztus 26, 2008 Hetton Szólj hozzá

Reggel nehezen indult minden aminek indulnia kellett. Nehezen kászálódtam ki az ágyból és nehezen csináltam magamnak kaját. Nehezen ment a munkába indulás, a boltban a várakozás. Minden kómám ellenére egyedül a Timivel való beszélgetés ment könnyen.

Melóban unatkozás és olvasás. Befejeztem a Tüskevárat (melyet még általánosban elblicceltem) és most kezdem a Téli berek c. könyvet. Amúgy szerencsétlen Tüskevárat kicsit javítgatni kellett, mert az elmúlt 38 év viszontagságai megviselték.

A renoválás egészen jól sikerült szerencsére. A vasárnap vett öngyújót ma már nem működött. Rohangásztam egyik épületből a másikba.

Hazafelé Anitával jöttem aki örült a tegnap kért citromsárga csiptetős plüsskacsának. 25 éves felnőtt nő létére úgy örült neki mint egy kisgyerek. :) Beszélgettünk egy picit majd ő ment jobbra én meg balra.

Itthon egy új táp fogadott, melyet ideiglenes rám hagyományozott a forgalmazó mikor apám elvitte hozzájuk a megmakkant tápot. Csodák csodája ezzel ragyogóan működik a gép!

Aztán tesóm elkezdte megvizualizálni a külső vinyóházat és informatikus létére nem volt képes felfogni azt az egyszerű mondatot, hogy “nincs benne tápkábel, anélkül nem megy!”. Ő erősködött, hogy úgy is menni fog. Nem ment…

7re megyek a városba találkozni jóbaráttal. Iszogatunk és dumálunk 1et.

Categories: helyzetjelentés

A főnök azt mondta…

augusztus 26, 2008 Hetton Szólj hozzá

- A fönök azt mondta ezt meg kell csinálni!

- Nosza csináld! Nem nekem mondta!

Categories: párbeszéd

Őszintén

augusztus 25, 2008 Hetton Szólj hozzá

Tényleg köszönöm annak a piacvezető számítógéphez tápokat gyártó cégnek, hogy a tavaly 12 000 forintért vett táp megadta magát!

A 480 w-os táp amin sata kimenet is volt alig egy évnyi használat után beadta a kulcsot. Tette mindezt úgy, hogy abból 3 hónapig nem is volt használva. Kímélve volt, nem volt húzva, nem kötöttem rá a NASA gépét. Köszönöm az elmúlt másfél óra szenvedését mikor szétszedtem a gépet, átnéztem, összeraktam és nem jutottam nemhogy egyről a háromra, de egyről a kettőre sem.

Most szerezhetek egy kölcsöntápot, hogy legalább a leteszteljem a gépet. Majd vehetek egy új tápot, mely legalább 400 w-os.

Tényleg köszönöm, hogy jelenleg van egy baszott nagy, nehéz és drága papírnehezékem mely jelenleg annyi használati értékkel bír mint a taknyos zsebkendő.

Tényleg köszönöm, hogy ismét feccölhetek bele egy kupac zsetont és a fizuig aligha lesz rá keretem. Így alig két hétig még nem tudom majd használni ezt a rohadt gépet!

Így tényleg köszönöm, hogy igazán őszintén kurva anyázhatok!

(ezt nem lehet józanul elviselni -> vodka powaaa)

F*ck!

augusztus 25, 2008 Hetton Szólj hozzá

Adjon valaki egy kisbaltát és apró darabokra csépelem a gépem!

Vese

augusztus 24, 2008 Hetton Szólj hozzá

- Hova mész már megint?

- Hugyozni!

- Minek?

- Mert vesém van!

- Kivegyem az egyiket?

- Nem kell köszi. Öregkoromban még jól jöhet!

Categories: párbeszéd

Szokásos vasárnap este… majdnem…

augusztus 24, 2008 Hetton Szólj hozzá

Atival bementünk a Ribillióba dumálni és iszogatni. Azon versenyeztünk, hogy melyikőnk nagyobb állat. Végül én nyertem azzal, hogy már hugyoztam moziban kóláspohárba és rohangáltam a főutcán csupasz seggel.

Ezt nem bírta überelni. :) Lehet, hogy tényleg vannak őrült dolgaim. :) Viszont a valóságot ki képes normálisan elviselni? :)

Hazafelé azért a György Oszkár tér mellett dobtam el a sárgát miközben integettem a távolsági busznak.

Itthon két szomorú tény fogadott.

1. Nem jó a lift.

2. Nem müxik a lépcsőházban a világítás.

Így tök sötétben botorkáltam fel a legfelső emeletre. Mivel 10 emeletes házban lakom marhára nem esett jól. Mondjuk a szemem hamar megszokta a gyér fényviszonyokat és a lakásba sem volt nehéz bejutnom. Mivel részegen már elégszer gyakoroltam, hogy hogyan lehet tök sötétben beletalálni a kulcslyukba. A kulcsot meg már tapintás alapján is megismerem. :)

Holnap megint hétfő, megint meló és megint kondi. Az első kettőhöz nincs sok kedvem!

Categories: helyzetjelentés

Történés

augusztus 24, 2008 Hetton Szólj hozzá

Apám ötletességének hála sikerült a tegnapinál is jobban leamortizálni a slozit és már alig lehet ráismerni. Igazából ehhez az egész fürdőszoba illetve wc felújításhoz/átalakításhoz annyira van kedvem mint egy hátbarúgáshoz.

Már eléggé elegem van ezekből az állandó dolgokból. Alig végeztünk az egyikkel jön a másik. Mint egy állandó körforgás. Engem az egészben csak annyi érdekel, hogy mikor kezdjük el végre az én szobámat. Mivel engem ez foglalkoztat a legjobban. Szeretnék végre egy olyan szobában lakni ami az én ízlésem/ötletem szerint lett kialakítva.

Ha nem lesz jó akkor csak magamat okolhatom. Viszont az elképzelésem nem bonyolult, csak hát parkettázni is kell hozzá.

Amúgy az egész felújítási munkából azt utálom a legjobban, hogy tesóm mindig kihúzza magát belőle…

Categories: helyzetjelentés

Hihi!

augusztus 24, 2008 Hetton Szólj hozzá

:D :D :D

Categories: helyzetjelentés

Computer reborn X+1 és a többi sallang

augusztus 23, 2008 Hetton Szólj hozzá

A lendület valahol a csavarok meghúzása és az alaplap bekötése között elveszett. Olyan sok kedvem nincs most tökölődni az egésszel. Majd holnap vagy holnapután összetákolom, addigra talán a proci hűtéséhez is beszerzem a megfelelő pasztát.

Utána már csak egy épkézláb rendszert kell feltelepítenem az összes felhasználói programmal. A szobám meg amúgyis úgy nézett ki mint egy csatatér. Mindenfele csavarok és gépalkatrészek hevertek némi kábelkötegekkel.

Amúgy beszéltem Tibivel és a Zsófival gond nélkül kiértek Stavrosba. Ők legalább nyaralnak egy jót. Jah és ittam valami tejalapú gyümölcsös izét ami nem tartozik majd a kedvenceim közé. :)

Computer reborn X

augusztus 23, 2008 Hetton Szólj hozzá

Mazochista sorozatunk folytatódik! :D Tesóm meghozta a gépem alkatrészeit és most csomagolom ki őket. Úgy érzem magam mint egy kisgyerek karácsonykor. :) Ráadásul sikerült olcsóbban meghoznia a cuccokat így még némi pénzem is maradt! :)

Szépen kipakolok, majd kezdődhet a barkácsszakkör és majd egyszer működni is fog. Majd szereznem kell a procihoz teflonpasztát vagy mi a tökömet aztán vígan karistolhat a vas. :)

Frissítés:

A külső vinyóház belső tápkábele hiányzik. Megy vissza az Albacomphoz némi anyázásra! :)

Szombati “pihenő”

augusztus 23, 2008 Hetton Szólj hozzá

Reggel apám azzal fogadott, hogy a wc-ben le kéne verni a falról a csmpét és a taposót is fel kéne kűzdeni a jelenlegi helyzetéből. Így miután kimostam a csipát a szememből elkezdtem szétverni a klotyót.

Közben meg jött anyám, hogy ne ekkora zajjal és porral tevékenykedjek. Igazából mivel egy lukban csépeltem a falat eléggé nehéz csendesnek lenni miközben törik a csempe. A por meg az ilyen építőipari munkák velejárója.

Itt egy picit elgurult a gyógyszerem és egészen sok falhoz tapadt kerámialapot sikerült levernem egészen rövid idő alatt. :) Mondjuk elvágtam a kezem vele és messze nem a legszebb látvány az amikor az ember kezéről csöpög a vér.

Nah mindegy. Ahogy ott püfföltem a néhol véres csempét az jutott eszembe amit Ati szokott néha elborult pillanataiban baromságként benyögni: “Verem a farkam a véres csempébe!”

Én konkrétan nem a farkamat vertem, de lehet, hogy ebben a helyzetben az sem lett volna olyan nagy élvezet.

Közben anyámék halálosan összevesztek egy tök pici apróságon. Ilyenkor napokig mosolyszünet van köztük. Ami persze azért gáz, mert ilyenkor minden probléma rajtam csattan. Úgymond én tompítom az eseményeket…

Categories: helyzetjelentés

Vannak nálam is keményebb dolgok :P

augusztus 22, 2008 Hetton Szólj hozzá

Ülsz a földön és meglepődve próbálod felfogni az orrodból szép lassan, de azért kitartóan csordogáló véredet. Figyelsz, hogy ne vérezd össze a ruhád és a szőnyeget. Lassan felnézel és vetsz egy megvető pillantást az elkövetőre.

Mérgesen csak annyit szólsz hozzá, hogy “Úgyis felaprítalak egy baltával”. Majd arrébb lököd lábbal és nagy nehezen feltápászkodsz és letörlöd a véred az ajtóról. Ugyanis elég figyelmetlen voltál ahhoz, hogy orral kapd telibe ezt a nyílászárót.

Kimész a fűrdőbe és elkezded lemosni magadról a véred. Különösebben nem izgat fel a dolog, volt már ilyenre példa. Bicegtél már napokig az ágy egyik lába miatt és a jobb szemöldöködön található heget is egy ajtónak köszönheted.

Tudod jól, hogy veled az ilyen balesetek megesnek, mert megtörténnek. Vonzod a bajt és a beteg embereket, de nálad ez már megszokott. Csak azon gondolkodsz miközben a lemosott véred lefolyik a lefolyón, hogy vajon hány agysejtedet pusztítottad már el az ilyen baleseteknek köszönhetően?! És vajon a sörönként elpusztított agysejtszámhoz mérve mennyi lehet?

Categories: helyzetjelentés

Hosszú péntek

augusztus 22, 2008 Hetton Szólj hozzá

Írhatnám, hogy a melóban ma sem történt semmi különös. Aztán szónokolhatnék arról is, hogy a mai nőknek köszönhetően tanultam meg milyen is az amikor az ember imádja és egyben gyűlőli is a nőket! Aztán írhatnám, hogy a mai edzés jól ment, de ehhez sincs kedvem.

Az igazság az, hogy fásult, fáradt és nyűgös vagyok. Lesz majd jobb is, meg rosszabb is. A helyzet mindig változik és még nincs vége a napnak.

Jah és csajok: imádlak titeket, de azért gebedjetek meg!

Categories: helyzetjelentés