Archive

Archive for november 6, 2009

Hervisbe be!

november 6, 2009 Hetton Szólj hozzá

Szülők reggel elhúztak és következő hét péntekig csak tesómmal vagyunk ketten a lakásra. Viszont ő elég keveset tartózkodik itthon így alapvetően egyedül bitorlom a kecót. Csak megosztani nincs kivel. Ilyenkor mindig tudatosul (meg úgy egyébként is) egy barátnő hiánya.

Nap közben fetrengtem. Nem volt kedvem dolgozni. Majd holnap elkezdem, úgyis csak unnám az agyam. Viszont délután egy ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy bemegyek a Hervisbe és veszek egy nyeregcsőbilincset Csodacsigára. Emlékeim szerint olyan 1000 Forintért lehet venni.

Balázst rábeszéltem, hogy jöjjön el velem. Én elindultam itthonról és olyan három perc alatt el is jutottam a játszótérig… ami máskor kb 15-20 másodperc. Száz méterenként megálltam pihenni, mert a mankó szétnyomta a kezem.

De nagy nehezen “berohantam” a plázába. A Hervis üzletében állva tudatosult bennem egy dolog: átálltak a síszezonra! Hát ezt elfelejtettem. Kerékpár sehol. Teljes kétségbeesésemben, hogy feleslegesen jöttem be talált meg azu egyik eladó. Megkérdeztem tőle, hogy van e olyan árucikk ami nekem kell. Mondta, hogy majd tavasszal lesz. Hát ez gáz.

Balázs benézett az 576 boltba. Én addig elücsörögtem egy padon és a szomszéd padon ülő csajt figyeltem. Csinos csaj volt farmerben és barna csizmában. Gondolkodtam, hogy hogyan tudom úgy bokán rúgni, hogy nekem ne fájjon, de ő ne tudjon utána elfutni és mankóval is utolérjem.

Majd elindultunk és bementünk a Tescoba. Balázs vett üdítőt és chipset az esti filmnézésünkhöz. Mivel kimozdulni nem nagyon tudok így marad az agysorvasztó filmnézés. Bár nem rosszabb mint az agysorvasztó ivászat amit egyébként csapnék.

Szóval ma ennyi volt. Kimozdultam, levegőn voltam és rohadtul fáj a tenyerem a mankótól.

Categories: helyzetjelentés

Szemetek a népek

november 6, 2009 Hetton 2 hozzászólás

Categories: poén