Hiszem…

Hiszek az emberi élet szentségében. Hiszek a halálbüntetés elrettentő erejében. Hiszem, hogy egy férfi és egy nő szeretheti egymást feltételek nélkül. Hiszem, hogy amíg én élek Magyarország nem fog felemelkedni úgy ahogy sokan szeretnék (de utána sem).

Hiszem, hogy a jó sofőr nem azon múlik, hogy valaki nő vagy férfi. Hiszem, hogy tisztességes, szorgalmas munkával el lehet érni azt amit az ember meghatározott realitások között akar. Hiszem, hogy sok nő csak azért van a párjával, mert lusta jobbat keresni.

Hiszem, hogy egyedül és magányosan fogok megöregedni, mert elviselhetetlen vagyok. Hiszem, hogy nincs szebb mint egy nevető nő. Hiszem, hogy nincs nagyobb áldás mint szülőnek lenni. Hiszem, hogy minden véges. Hiszem, hogy az életben csak a halál és az adó biztos.

Hiszem, hogy léteznek ufók. Hiszem, ha léteznek akkor van annyi eszük, hogy elkerüljenek minket. Hiszem, hogy a világűr végtelenjét kár elpazarolni az emberiségre!. Hiszem, hogy az emberiség egyszer elpusztítja saját magát. Hiszek Isten 1 %-ban. Hiszem ha elég makacs az ember akkor nagyon sok dolgot túl tud élni.

Hiszem, hogy az ember társas lény és épp ezért vágyik sokszor a magányra. Hiszem, hogy meg lehet valakinek bocsátani ha az kiérdemli. Hiszem, hogy a boldogság elérhető. Hiszem, hogy a boldogság elérhetetlen. Hiszem, hogy az embernek elég egy szexpartner is az életeben ha mellette találta meg a boldogságot. Hiszem, hogy a légy a teljesen cél nélküli életforma.

Hiszem, hogy vannak olyan helyzetek amikor embert ölni nem bűn. Hiszem, hogy az ember sok esetben nem jobb az általa lenézett állatoknál. Hiszem, hogy párkapcsolatok terén az ember csökevényes. Hiszem, hogy nőt ütni a leggyávább dolog és sosincs rá mentség. Hiszem, hogy az embernek segítenie kell ha segíthet olyanon aki nem tud magán.

Hiszem, hogy valamiben hinni kell a túléléshez…

  1. Még nincsenek kommentek.
  1. No trackbacks yet.