Rodney Dangerfield (1921-2004)

  • A bácsikám utolsó kívánsága az volt, hogy engem ölbe vehessen. A villamosszékben ült.
  • A feleségem mindig valamilyen céllal fekszik le velem. Tegnap este például tojást főzött.
  • A múltkor elmentem egy verekedésre, és hockey-meccs lett belőle.
  • Rájöttem, az egyetlen módszer, hogy soványabbnak tűnjön az ember, az, hogy kövérekkel veszi körül magát.
  • Felkutattam a családfámat, és rájöttem, hogy én vagyok a gyökér.
  • Senki sem becsül. Amilyen szerencsétlen vagyok, még politikusnak is becsületes lennék.
  • Külön szobában alszunk, külön vacsorázunk, külön megyünk vakációra – mindent megteszünk, csak hogy egyben tartsuk a házasságunkat.
  • Gyönyörű volt az esküvőnk. Amikor fel akartam húzni a gyűrűt, a rossz ujját mutatta nekem.
  • Mielőtt összeházasodtunk, a feleségem azt mondta nekem: “Addig ne beszélj a szexről, míg össze nem házasodtunk!”. Aztán összeházasodtunk, és azt mondta: “Most már annyit beszélhetsz a szexről, amennyit csak akarsz.”
  • Az iskolában, ahova jártam, egyszer egy sráctól azt kérték, hogy bizonyítsa a gravitáció törvényét. Erre kidobta a tanárt az ablakon.
  • Én mondom neked, ismerem a legjobb csajozós módszert. Ott lógok a női börtön körül, és várom a frissen szabadulókat.
  • Abban a korban vagyok, amikor az evés átveszi a szex helyét az életemben. Felszereltem egy tükröt az ebédlőasztalom fölé.
  • Megkérdeztem a feleségemet: “Egy tízes skálán hogyan osztályoznál engem, mint szeretőt?” Azt felelte: “Tudod, hogy sosem voltam jó a törtszámokból.”
  • Ez egy szerencsétlen nap. Felkeltem reggel…felvettem egy inget, leszakadt róla egy gomb. Fogtam a táskámat, leszakadt a füle. Félek kimenni a fürdőszobába.
  • Elmentem az orvoshoz, mert lenyeltem egy egész doboz altatót. Azt mondta, igyak párat és pihenjek le.
  • Nagyon csúnya vagyok… Az apám azt a gyerekfényképet mutogatta mindenkinek, amit a pénztárcájával együtt adtak.
  • Micsoda gyerekkorom volt… 10 éves voltam, amikor rájöttem, hogy az Alpo igazából kutyakaja.
  • Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel.
  • Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig megtaláltam őket.
  • A feleségem és én 20 évig boldogan éltünk. Aztán találkoztunk.
  • Tegnap megmentettem egy lányt a nemi erőszaktól. Uralkodtam magamon.
  • Évekig nem szóltam a feleségemhez. Nem akartam félbeszakítani.
  • Túl sokat iszom. Amikor utoljára vizeletmintát kellett adnom, egy olajbogyó volt benne.
  • A feleségem a szexuális kapcsolatunkat havi egy alkalomra redukálta. Viszont két másik fickóról is tudok, akiknek nullára csökkentette.
  • Egyik nap felhívtam a feleségem. Azt mondtam neki: ‘Drágám, eszembe jutottál, és egészen begerjedtem’. Azt kérdezte: ‘Ki beszél?’
  • Elmentem az orvoshoz, és elpanaszoltam neki:
    - Doktor úr, minden reggel, amikor felkelek és a tükörbe nézek, hirtelen elfog a hányinger. Ön szerint mi bajom?
    Azt mondta:
    - Azt nem tudom, de a látása, az tökéletes.
  • Még emlékszem azokra az időkre, amikor elraboltak, és az elrablóim az ujjam egy darabját küldték az apámnak. Az apám erre azt mondta, hogy több bizonyítékot akar…
  • Olyan szegény családban nőttem fel, hogy ha nem fiú vagyok, semmivel se tudtam volna játszani.
  • Gyönyörű gyerekeim vannak. Hálistennek a feleségem megcsalt.
  • A feleségem félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha nélkül. Azóta világosban fél.
  • A feleségem a legrosszabb szakács. Mi mindig a vacsora végén imádkozunk…
  • A feleségem remek sofőr. Egyszer elütött egy szarvast. Az állatkertben. Mindig két cipőt tart az autóban. Az utolsó férfié volt, akit elütött.
  • Egyszer valaki ellopta az autónkat. Kérdeztem a feleségem, látta, hogy néztek ki a rablók? Erre azt mondja: “Nem láttam őket, de a rendszámot felírtam!”
  • A múlt éjszaka egy álarcos rablóval találkoztam. Levette az álarcát és az arcomra rakta.
  • Veszélyes környéken lakom. Ahányszor becsukom az ablakot, mindig odacsukom valaki kezét.
  • Veszélyes környéken lakom. Az utcánkban a gyerekek lelopják az autók kerekeit – menet közben.
  • Milyen gyerekeim vannak… A múltkor meséltem neki a méhekről meg a virágokról, erre ő mesélt nekem a hentesről meg a feleségemről.
  • Egyik karácsonyra egy légpuskát vettem a fiamnak. Ő meg egy pólót vett nekem, céltáblával a hátán.
  • Egyik nap mondja a feleségem, vigyem le a szemetet. Mondtam neki: “Te főzted, te is tüntesd el!”
  • A feleségem a legrosszabb szakács. Nem hiszem, hogy a fasírtnak világítania kellene a sötétben.
  • Amikor megszülettem, az orvos fejre fordított, és azt kiáltotta: “Úristen! Sziámi ikrek!”
  • Új megoldást talált a szájszagának elleplezésére. Felemeli a karjait.
  • Mondtam a fogorvosnak, hogy sárgák a fogaim. Azt tanácsolta, viseljek barna nyakkendőt.
  • Egyik nap megyek haza, és egy meztelen fickót látok futni az utcán. Kérdezem tőle: “Ezt meg miért csinálja?” Azt mondja: “Mert túl korán jöttél haza.”
  • A feleségem szeret szex közben hozzám beszélni. A múlt éjszaka is felhívott egy szállodából.
  • A feleségem szereti a szexet a kocsi hátsó ülésén. Csak az a baj, hogy azt akarja, én vezessek.
  • Annyira csúnya, hogy ha a szótárat kinyitod a “csúnya” szónál, az ő fényképét találod.
  • A feleségem olyan kövér, hogy amikor a strandon napozik, az emberek megpróbálják visszatuszkolni a vízbe.
  • Ha nem lennének zsebtolvajok, nulla lenne a nemi életem.
  • Elmentem egy masszázsszalonba. Sajnos önkiszolgáló volt.
  • Egy utcalány azt mondta nekem, fáj a feje.
  • Egy lány felhívott: “Gyere át, nincs itthon senki.” Átmentem. Tényleg nem volt otthon senki.
  • Egyszer megkérdeztem a feleségem, szex után miért nem gyújt rá? Azt felelte: “egyszerre egy csikk is elég.”
  • Rossz szerető vagyok. Egyszer kifütyült egy kukkoló.
  • Vettem egy könyvet, aminek “100 új pozitúra” volt a címe. Kificamodtam – egy nyomdahiba miatt.
  • Azt mondják: “Szeresd úgy felebarátodat, mint saját magad.” Ez azt jelenti, hogy ki is kell vernem neki?
  • Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.
  • Kemény dolog a házasság. A feleségem simán megcsókolja a kutyánkat, de nem hajlandó a poharamból inni.
  • Elég pattanásos voltam. Egyszer elaludtam a könyvtárban és arra ébredtem, hogy egy vak ember olvassa az arcomat.
  • Egyszer azt mondtam az apámnak, hogy már unom a körbe-körbe szaladgálást, erre odaszögezte a másik lábamat is a padlóhoz.
  • Amikor apám szexre vágyott, az anyám az én fényképemet mutogatta neki.
  • Egyszer annyira depressziós voltam, hogy elhatároztam: leugrok a tizedik emeletről. Erre hoztak egy lelkészt, aki azt mondta: “Elkészülni…vigyázz….”
  • Egyszer elvesztem, és megkérdeztem egy rendőrt: “segítene megkeresni a szüleimet?” Mire a rendőr: “Nem is tudom, annyi helyre bújhattak…”
  • Egyszer megkértek, álljak modellt egy plakáthoz. A plakát fogamzásgátlót reklámozott…
  • Egy kisállatkereskedésben dolgoztam. Az emberek állandóan kérdezgették, hogy nőttem ilyen nagyra.
  • Olyan kutyám volt, amikor rájött, hogy hasonlítunk egymásra, megölte magát.
  • A kutyám kedvenc rágócsontja a kezemben volt megtalálható.
  • Egyszer volt egy kutyám, Egyiptomnak hívtuk. Minden szobában hagyott egy piramist.
  • “A lányoktól nem kaptam semmilyen megbecsülést. Egyszer elmentem egy randira. Két órát vártam a sarkon. Odajött egy lány.
    Megkérdeztem: ‘Te vagy Louise?’
    Azt kérdezte: ‘Te vagy Rodney?’
    Azt feleltem: ‘Igen, én vagyok.’
    Erre ő azt mondta: ‘Nem, nem én vagyok Louise.’”
  • Elmondhatom, hogy a szüleim utáltak engem. A fürdőjátékaim egy kenyérpirító és egy rádió voltak.
  • Ahányszor a homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni.
  • Anyám sosem szoptatott: azt mondta, barátjaként szeret.
  • Anyámnak a születésem után voltak reggeli rosszullétei.
  • Amikor megszülettem, az orvos azt mondta az apámnak: “Sajnálom, mindent megtettünk, de mégis kibújt.”
  • Egy idióta családból származom. A Polgárháborúban a dédnagyapám a Nyugattal harcolt.
  • Egy idióta családból származom. Az apám egy bankban dolgozott. Aztán kirúgták, mert tollakat lopott.
  1. Tóth János
    június 12, 2008 at 3:46 pm | #1

    A Sakkcsapatba a magasságom miatt nem kerültem be! (Woody Allen)

  2. Tóth János
    június 12, 2008 at 3:47 pm | #2

    Á, az igazi nevem nem Groucho, egy barátom kért meg hogy járassam be! (Groucho Marx

  3. Tóth János
    június 12, 2008 at 3:48 pm | #3

    RODNEY DANFEFIELD AZ ISTEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  1. No trackbacks yet.